Születtél
törvények szerint,
miként az emberek születnek.
Azt hitted éled, ami szép,
azt hitted szólod, ami jó...
Pedig csak önmagad szeretted.
Törvénnyé emelt fegyverek
között éltél, míg élni hagytak.
Tanítód dicsért: így a szép,
papod megáldott: így a jó,
s anyád se mondta, hogy te rab
vagy.
Nehéz
a csákány? – fogj papírt!
Tör az ásónyél? – fogd a tollat!
S írd meg a port, tárd föl magad,
mert az, ki mindent megtagad,
húsz év után is meglakolhat.
Cipődre ráfröccsent a sár, --
hazamentél, sarokba lökted.
Tetted, mert törvény volt a szép
s törvény, hogy a parasztcsalád
kefékkel őrködjön fölötted.
Valld be most, annyi év után,
hogy addig, míg megtűrt a földed,
falud csak por volt a ruhán,
cipődön sár, amely csupán
addig volt gond, míg letörölted.
Nehéz
a csákány? – fogj papírt!
Tör az ásónyél? – fogd a tollat!
S írd meg a port, tárd föl magad,
mert az, ki mindent megtagad,
húsz év után is meglakolhat. |
Közöttük
ettél s arcukat
tátongó űr, ezernyi fényév
takarta mégis tőled el.
Mert gondjaik reménytelen
törvényét más egekre mérték.
Soha nem láttad, amikor
a hajnal jég-vizébe léptek;
magasak voltak, mint a kék
egekben élő jegenyék
s a csillagoknak fütyürésztek.
Nehéz
a csákány? – fogj papírt!
Tör az ásónyél? – fogd a tollat!
S írd meg a port, tárd föl magad,
mert az, ki mindent megtagad,
húsz év után is meglakolhat.
Kemény a föld? – hát menj, aludj!
Aludj s ne lásd meg most sem őket,
ahogy indulnak Dány felől,
Locsod felől, Maglód felől
s keltik a fel-nem-ébredőket.
S jönnek csontnéma emberek,
kik mind törvény szerint haltak.
Szántottak, - mondtad: ez a szép,
arattak, - mondtad ez a jó,
s ásítva fordultál a falnak.
Nehéz
a csákány? – fogj papírt!
Tör az ásónyél? – fogd a tollat!
S írd meg a port, tárd föl magad,
mert az, ki mindent megtagad,
húsz év után is meglakolhat. |
