Fáy Ferenc 
Isten-hívogató 
                    (Zsoltár csigahangra)
Dinnyés József dalai
Isten, Isten gyere ki, 
Isten, Isten várlak. 
Ég a házad s ideki 
csigák kiabálnak.

Kapsz köpümbűl friss vajat, 
Csurran sűrű tejföl.
Hogyha nem jössz: nem marad, 
de ha kérsz, hát kelj föl. 

Porból hívlak, hol nyomom 
nyál-pingálta emlék,
S itt érzem most, hogy komoly 
szód varázsa kell még.

Isten, Isten látod-e 
elkopott a térdem, 
Hosszú utam szánod-e 
melyen erre -értem? 

 Hátam terhe: csigaház, 
lelkem terhe: vesztem
s ezek nyomják csupa láz, 
nyálas csigatestem.

Isten, Isten ne aludj, 
hogyha vagy, hát most élj. 
Lángolnak már a zsaluk, 
izzó tűz a rostély.

Igaz, hogy bár csigaszó, 
mégis nézz e szókra
s ne bízd magad locsogó 
Istentűzoltókra. 
 

 Uramisten gyere hát, 
támadhat ma szél is
s házadtól e csigaház 
lángot kaphat s én is 

benne égek. Nézd a fal 
dől már... fojt a hőség...
Hívó szóm is csupa jaj, 
s jóllehet dicsőség 

Isten-láng közt veszni el, 
mégis hátul állni biztosabb, 
mint túl közel 
"Isten"-t kiabálni.