Dudás Kálmán
Öregapám kurjantása
Dinnyés József dalai
Se barma, se barázdája,
se bora, se vacka.
Mint a favégra a kutyája
nézett az urakra.

Másnak élt, botjának vénült
s ha kiáradt olykor
bánata fuldoklók füstjét
hordozta a borból:

Ugyis olyan ez a táj itt
mint megőrült csárda -
fejünk fölött csattogtatva
a csárdást ki járja?

Ami magyar volt e tájon,
elkótyavetélték:
most a halál veri itt a
méltóságos térdét.

Tedd a panaszt, meg a zokszót,
tedd csak szépen félre:
jobb törvényt talált jajára
bölcsek zsandár kénye.

 Kenyerünk a bánomisén,
Italunk a balság.
Tetőnk alá eresztették
a gyertyákat tartják.

A kötelet sose bíztuk,
most se bízzuk másra:
cécónk, hatolásunk híres:
bámész jöttment lássa!

Ki issza meg a borunknak,
ki kocsizza buzánk?
az utolsó nótánk is csak
más portáján húzzák.

Olyan mindegy, hogy ki kurjant
fölöttünk: sváb-e, rác-e –
mert siratni, nem sirat meg
az Isten se, más se!

Dönts, testvér, dönts szaporábban!
A bor hadd misézzen,
megbolondul a józanság
ezen a vidéken.