Csoóri Sándor 
Anyám fekete rózsa
Dinnyés József dalai
Anyámnak fáj a feje
    nem iszik feketét –
anyámnak fáj a feje,
     nem szed be porokat;
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
    szótlanabb sápadtsággal
    söpröget, mosogat.

Anyámra durván szólnak
    jöttment idegenek?
anyám az ijedtségtől
    dadog és bereked;
    sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze;
    ne bántsa többé senki,
    félelmét ne tetőzze.

Anyám utakon lépdel
    s nem jut el sehova –
szegénység csillagától
    sebes a homloka;
    vállára még az orgona-
virág is úgy szakad,
    mintha csak teher volna,
    jószagú kárhozat.

 Nyár van égen és földön,
    zene szól, muzsika,
anyám csönd-sivatagján
    el kell pusztulnia.
    Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
    de egy se futna hozzá:
    segítek, azért jöttem.

Anyámnak fáj a feje,
    anyámnak fáj a semmi,
anyám fekete rózsa,
    nem tud kiszínesedni.
    Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi –
    Bejön egy madár érte
    s csőrében elviszi.