Milyen örömmel
fogtam én a dalba
gyakorta, hogyha szólított az élet.
s szabadon szállva, mint a madarak,
milyen magasan szárnyalt minden
ének!
Haza,
szabadság, boldogság, derű, -
alkotni vágyó lendület, erő:
szívem mélyéről úgy törtek elő,
mint forrás-mélyből kristálytiszta
víz.
Bíztam, reméltem és most tétován
tekintek körül, (Nincs valami rendben!)
Kerengek gyűlő gondjaim között,
Mint ártatlan túsz bezárt vak veremben.
Eszméim fénylő, tiszta aranyát
hamisveretű pénzre váltja át
sok, hazug senki, lélektelen báb,
kiket életre napunk csalt elő.
Fönt éltem eddig magas régiókban
s nem láttam mást, csupán a fényt,
a jót,
kedvező sorsom függönnyel takarta
szemem elől a nehezebb valót.
Csodás
számokban, szép eredményekben
éltem rajongva, s nem láttam miképpen
hordja, cipeli vállain a népem
sorsának nehéz, túlfárasztó terhét.
Nem ért fel hozzám őszinte panasz,
mely arról szól, hogy kevesül a
bér,
hogy a paraszt, ki terményét leadja
bizalmatlan és szűkölködve él.
Nem hittem
el, hogy élhet itt olyan,
ki sunyiságba bújva boldogan
úszhat a jólét langy habjaiban
figyelve gonddal társai szavára. |
Nem láttam
eddig azt, amit látok:
bármily nehéz is: szólanom kell
róla:
Fárad a nép: - mint gyorsröptű
madárnak
nagy útja közben - szárnya hanyatlóba.
Örülni
szépnek se tud igazán,
kinek kevés kenyér van asztalán:
Jövőbe hinni népem is csupán
úgy tud, ha biztatja az élet.
Tudom, nem könnyű felépíteni
az új hazát, amelyről álmodunk.
Tudom, a célunk szándék, szó marad,
ha gondot érte tűrni nem tudunk.
Áldoztunk
szívvel eddig, s áldozunk
míg jövőnk révébe nem jutunk
de könnyítsetek, hol könnyítni
tud
a tervező, a mindentlátó agy!
Nem új lobogók, nem új szavak,
nem eszmék kellenek, hanem újabb
számvetés,
mely latra téve nemzeti erőnket
helyesen újra mindent számbavész.
Nem új
úton, csak újult tervvel
kell harcba szállni esztendőkkel,
hogy csüggedetlen érhessünk el:
töretlen, ifjan! széphonú jövőnkbe.
(Irodalmi Ujság, 1953. |
