Ballagásodnak
vége,
legszebb napunknak vége,
bicska hal meg a kézben,
haragos szádnak vége.
Esne a hó csak, esne
a Somló tetejére,
a Duna közepébe,
Margit vállára esne,
de a hónak is vége.
Botod fekszik a földön,
a botodnak is vége,
húsvéti sietséggel
jön a nagyharang érte,
jönne a föltámadás
hajadért, szent kezedért,
ujjad sebéért jönne,
de már a föltámadás,
de már annak is vége.
Megözvegyült a hétfő,
a hétfőnek is vége,
mindegyik napunk most jut
korai özvegységre,
minden magaslat, álom
s hópapír fehérsége.
Versek vaddisznó körme
nem hagy több nyomot rajtuk,
a nagy kalandnak vége |
Bujdosóm,
jobbik felem,
a vadonunknak vége,
nem jövünk többé össze
mosolyod ünnepére.
Halál-síkságra értünk,
a védhetetlen rétre,
furulya-csonk a szánkon,
himnuszod, indulóid –
de már ennek is vége.
Magyarország halottja,
te, bazalt szemefénye,
a zsuzsannás világnak
balassis jó vitéze,
meggyfában ember-meggyfa,
vércsében ember-vércse –
vendégként vár a tenger,
de már a várakozás,
de már annak is vége.
Sirat a volt-szeretőm,
sirat a mostani is,
haja országos gyászban
utcámon végigúszik –
hova megy, nem is kérdem,
halálod eltilt tőle,
megyek ezüst fejedhez,
szíved kihűlt helyére,
megyek, mert más út nincsen,
minden más útnak vége. |
