Csiki László 
Menekültek avagy a tagadó forma
Dinnyés József dalai
Ígéretet csak, nem földet,
menedéket és nem hazát
keresnek, és lábaiknál
hamuval telt az úti zsák,
szemükben a régi látvány,
szülőházuk, mint sószilánk.

Büdösek a félelemtől,
lemosni nincsen szappanuk,
otthoni verítékükkel
haza a Duna hab-ja fut,
a betonból is kioldva
viszi a hírt, a gyors gyanut.

Aki magát ide lopta,
ma lop már az magától itt,
ki hagymázból szabadult meg,
eltántorog a mámorig,
leült egy dús plakát alá,
csöndben, ahogy a nyál folyik.

 Nem köszöni meg a munkát,
mint aki nem tud magyarul,
áll a kubikos-gödörben
a magyartanár, mérnök úr,
sebeket olvas tenyerén
a jó pap, noha nem tanul.

Két ország, mint két vagon közt,
a pályatestre esve vár,
átgördül rajta az áru,
szellemteste nem érzi már,
hazányi foltban körötte
megalvad a vér, határ.

A szabadság borzalmait
ezen az ábrán nézni gyűl
meleg kabátban a honos,
s hallgat románul, lengyelül.
Néhányunkban egy másik ember
menekül innen legbelül.