Messzehordó sineken
a múlt időt cipelem.
Távolságok fénye nő,
de ellenáll a jövő,
s a fakuló ég alatt
hajszál-hitem fennakad.
Állok a sorsom fölött,
párázó ablak mögött
álmatlan, kék éjszaka.
Árnyékom lengő kasza.
Húsz évem elvágtatott,
lüktető sínen robog,
füst-függöny, korommező
kíséri mindkétfelől.
Árnyékom lengő kasza,
húsomban húsz év vasa,
kísér füst, szálló korom
s zöld part: a gyermekkorom.
Messzehordó síneken
messzi kattog a szívem.
Csüngenek imitt-amott
tövig égett csillagok. |
