holdárnyék űri hidege,
siralomcsütörtök éjideje.

Fellegben, ködben, létlen lovon,
bikaalakban viaskodom.

Vitorlatollaim vassá,
váltam ördöggé, farkassá.

Fejvágó kasza, jaj, fekete,
arcod és arcom árvul bele,

baltavágások, haláljegyek -
nélküled, magamban mivé legyek?

Bújnék rettegve karod alá,
kibomlott melled rámkiabál,

Istennel naponta találkozó,
életet dajkálva elhordozó.

görcseid, szorongó félelmeid,
világgal teljes mély öbleid.

Feléd a porból kapaszkodom,
domború hasadat magasztalom,

medencéd kapuját, gerincedet,
vasrostély mögött virágszemed,

csípőd, a tudásban bővelkedőt,
terheket viselő titkos erőd,

dícsérem derekad, lábad, öled,
szerelem-tiporta füveidet!

Te vagy az ország, otthon, haza,
megáldott méhednek van igaza.

Beléd én jajszóval kapaszkodom,
kívüled fölöttem nincs hatalom.