Ez vagy. Tehát üvegfalon
a fény, a visszavert.

Egy arc. Egy ember. Egy magyar. 
És még ki tudja, mi?

Verset írt, indult nagy hamar
perelni, vallani.

Nézem az arcom, faggatom: 
bírod e majd, komám ?

Pattog öröm, kín, szánalom 
az évek ostorán.

Lépj ki! Plakettarcod vesd le! 
A tükör ostoba.

Mindig a formát kereste, 
a tartalmat soha.

Vagy zúzz oda nyers öklöddel, 
komám, a te ügyed.

Összetört? Mosollyal född el. 
Nem kár, ha csak üveg.