Naponta öljük sörbe, borba 
az ágaskodó gáncsokat.
Ebben a füst- szeszgőz világban 
minden arc egyre ráncosabb.

Valahogy bujdosunk a dolgok 
szándékos útvesztőiben. 
Nézzük egymás arctalan arcát, 
de nem int, nem szól senki sem.

Mintha a szobrok csarnokában 
merengnénk szótlan, hidegen: 
vagyunk immár önmagunkhoz is 
különc, mogorva idegen.