Bárczi István 
Idegenül
Dinnyés József dalai
Most, hogy a nagy távolságok korában 
s a kalitkás idő ürügyén,
megvetem egy biztos ponton a lábam, 
mint a csikós a lova szügyén.
S elgondolom, míg körbejár az árnyék, 
akár egy földbe ékelt cölöpöt,
min ámulnék, míg idegenül állnék 
egy fűszál és egy gyárkémény között.

Mert kinőni, mint a fű, kevés. 
Mert teremni, mint a gyár, csupán 
őstörvény, mint az ivás-evés,
az ámulathoz kell egy Batu kán. 
Hát kilesem, tán egy bibliából 
az e m b e r t, tragédiákkal tele. 
Bámulom, hogy sorsából kilábol, 
pedig régen nincs már istene.

Az első: tejet hoz és mosolyog. 
A mosolya is ilyen tejszagú. 
Felesége nyomában sompolyog, 
mögöttük meg egy egész falu. 
Este lemossák a húgy szagát, 
frissen ülnek a tehénfejéshez. 
Az asszony végül megöli magát, 
a férfival meg parasztsorsa végez.

A második : kalapál, és konok 
vasával immár történelemtanú. 
Perifériákon imbolyog,
arcán olaj, vaspor, mész, hamu. 
S amíg épít iskolát, gyárakat, 
felesége kenyérért lohol. 
Szívükön hét kulccsal zárt lakat,
s a kulcsok elvesztek mind valahol.

A harmadik : nincs magánélete,
tanít és könyvet ír, hogy megmaradjon. 
Se asszonya, se dundi gyereke,
semmit se kap, de sorsa: adva adjon. 
Bibliák régi prófétája ő,
ha elbukik, itt sorban minden meghal. 
Olykor elnyeli a mord idő,
mint más korok bús Jónását a cethal.

S a negyedik: hármukkal van tele,
és prédikál, hogy osztozzon a hasznon. 
Nagyon egyszerű a képlete :
hús, bor, új autó, tüzes asszony. 
Ha unatkozik, háborút csinál, 
esetleg futva visszaköszön,
buta emberek vállain áll: 
ottfelejtette a vízözön.

S amíg a Föld forrongó hővizéből 
kifogom a legszebb halakat, 
elgondolom, hogy százféle ízzé tör 
minden kihalászott számadat.
S tudom már, míg körbejár az árnyék, 
mint egy földbe ékelt cölöpöt:
az ámulás is egyszerű ősi játék
egy fűszál és egy gyárkémény között.