Most, hogy
a nagy távolságok korában
s a kalitkás idő ürügyén,
megvetem egy biztos ponton a lábam,
mint a csikós a lova szügyén.
S elgondolom, míg körbejár az árnyék,
akár egy földbe ékelt cölöpöt,
min ámulnék, míg idegenül állnék
egy fűszál és egy gyárkémény között.
Mert kinőni, mint a fű, kevés.
Mert teremni, mint a gyár, csupán
őstörvény, mint az ivás-evés,
az ámulathoz kell egy Batu kán.
Hát kilesem, tán egy bibliából
az e m b e r t, tragédiákkal tele.
Bámulom, hogy sorsából kilábol,
pedig régen nincs már istene.
Az első: tejet hoz és mosolyog.
A mosolya is ilyen tejszagú.
Felesége nyomában sompolyog,
mögöttük meg egy egész falu.
Este lemossák a húgy szagát,
frissen ülnek a tehénfejéshez.
Az asszony végül megöli magát,
a férfival meg parasztsorsa végez.
A második : kalapál, és konok
vasával immár történelemtanú.
Perifériákon imbolyog,
arcán olaj, vaspor, mész, hamu.
S amíg épít iskolát, gyárakat,
felesége kenyérért lohol.
Szívükön hét kulccsal zárt lakat,
s a kulcsok elvesztek mind valahol. |
A harmadik
: nincs magánélete,
tanít és könyvet ír, hogy megmaradjon.
Se asszonya, se dundi gyereke,
semmit se kap, de sorsa: adva adjon.
Bibliák régi prófétája ő,
ha elbukik, itt sorban minden meghal.
Olykor elnyeli a mord idő,
mint más korok bús Jónását a cethal.
S a negyedik: hármukkal van tele,
és prédikál, hogy osztozzon a hasznon.
Nagyon egyszerű a képlete :
hús, bor, új autó, tüzes asszony.
Ha unatkozik, háborút csinál,
esetleg futva visszaköszön,
buta emberek vállain áll:
ottfelejtette a vízözön.
S amíg a Föld forrongó hővizéből
kifogom a legszebb halakat,
elgondolom, hogy százféle ízzé
tör
minden kihalászott számadat.
S tudom már, míg körbejár az árnyék,
mint egy földbe ékelt cölöpöt:
az ámulás is egyszerű ősi játék
egy fűszál és egy gyárkémény között. |
