Ha sírni kellett, sírt is,
vagy nevetett, azért is.

Úgy lépkedett a földön:
lépte se különbözzön.

Vigyázott, hogy a csókja
ne legyen holdízű hóka,

se túl lobogó lángos,
se jó, se rossz a szájhoz.

Csak a szemével volt baj:
ködlött rajta egy sóhaj,

és tüzelt egy szivárvány,
és tátogott egy sárkány.

Akarhogy is vigyázott:
a szeme, szeme más volt! 

Nyitotta vagy lecsukta:
a szeme elárulta.

s ha sírni kellett, nem sírt,
és fölnevetni sem bírt,

s úgy lépkedett a földön:
léptével különbözzön,

s úgy csókolt, hogy a csókja,
akár holdízű hóka,

akár lobogó lángos,
de jó, de rossz a szájhoz.

S a terek és az utcák
biztos jelekből tudják,

s az általa érintett
küszöbök és kilincsek

kiáltják nyikorgó, zörgő
hangokon: itt járt a költő!