Ács Károly 
A furulya fájdalma
                    (Az anyag panaszaiból) 
Dinnyés József dalai
A furulyának fáj, hogyha fújják,
leharapná a zenész nyolc ujját, 
mikor a sebeit tapogatja,
és átjárja a halál huzatja, 
mikor az a gyűlölt száj rálehel,
csak jajgatni kell, csak csuklani kell... 

Hát nem elég már meg is születni, 
éltető ágról lemetéltetni,
és kifúratni, átlyuggattatni, 
gonosz mérgekben megpácoltatni? 
aztán csak vinnyogni, vigyorogni, 
jó háziállattá nyomorodni.
 
 

 Rabszolgasors ez, néma, kegyetlen, 
emberi ésszel megfejthetetlen: 
mindig mélyebbre rejti titkát,
s ugyan mélyen fáj - tán még inkább -, 
ami néha fellázad a rabban:
egy merész álom, egy szabad dallam... 

Gondold meg, művész: ez a szerszámod! 
Nem mindegy, hogy örök kínra szánod, 
vagy vigaszul magad dúdolsz neki,
hisz a zenét még mindig szereti... 
Egyazon bánat mindegyik bánat 
Sajnáld meg néha a furulyádat!

(Köln, 1998. XIl. 28.)