TÓTH Kálmán (Baja, 1831. március 30. – Budapest, 1881. február 3.): költő, író, szerkesztő. Tóth Béla (1857–1907) apja. Egy évig bencés szerzetes volt, de 1846-ban kilépett a rendből, és tanulmányait Pécsett folytatta. A szabadságharc alatt hadnagyként szolgált, utána bujkált. 1851-ben Pestre költözött. 1852-től a Hölgyfutár segédszerkesztője, 1856–1861 között felelős szerkesztő. 1860-ban megindította a Bolond Miska c. élclapot. Sajtóvétség miatt kétszer ítélték el (1861, 1862). 1864-ben megalapította a Fővárosi Lapokat Vadnay Károllyal. 1856-ban feleségül vette Majthényi Flórát, de 1868-ban elváltak. 1860-tól a Kisfaludy Társaság rendes, 1861-től az MTA lev. tagja. 1865–1876 között Baja országgyűlési képviselője. Kezdetben a felirati párt, majd a balközép és a szabadelvű párt, végül az egyesült ellenzék tagja. 1879-ben agyvérzést kapott. – Tóth Kálmán az 1850-es évek egyik legnépszerűbb dalköltője. Korai versein Petőfi, kisebb mértékben Arany hatása érződik. Az 50-es évek első felében Gyulai Pál szerint Tóth Kálmán nemcsak Petőfi stílusát, témáit, költői fogásait utánozta, hanem külsőségeit, a természetes zseni kultuszát, közéleti szereplését is. Tóth Kálmán mégis, már korai verseivel kiemelkedett nemzedékének költői közül. Számos dala folklorizálódott (Temetőben láttalak meg, Befútta az utat a hó, Felleg borult az erdőre, Hegedülnek, szépen muzsikálnak stb.), elkerülte az akkor népszerű tájköltészetet (Lisznyai Kálmán, Szelestey László, Spetykó Gáspár, stb.). Az 1850-es évek második felétől eltűntek a Petőfi-reminiszcenciák. 1878-ban „első teljes kiadásként” megjelent kötetébe is a folklorizálódott és Gyulai, Erdélyi által szépségükért kiemelt verseket válogatta be. Kései szerelmi költészetének bonyolultabb érzésvilágával, egy versen belül több szerelem felsorolásával (Szerelmeim) eltávolodott korai dalainak egyszerűbb hangjától. A halálfélelem, a szenvedés motívumai (Halál) a századforduló lírai témáit előlegezték meg. Hazafias verseit 1848–49 ihlette (Előre!, Kik voltak a honvédek, Mikor az akasztófákat faragták stb.). A Bolond Miska szerkesztőjeként szatirikus, humoros verseket is szerzett, és megteremtette Kipfelhauser figuráját, amellyel a germanizációt gúnyolta ki. Drámaíróként a Nemzeti Színház színpadán ért el sikert (Dobó Katica, 1861, A király házasodik, 1863, Nők az alkotmányban, 1871).

Művek
Kinizsi Pál, népies hősköltemény, Pest, 1853;
Szerelmi vadrózsák, 1–2, Pest, 1853–54;
Tóth Kálmán költeményei, Pest, 1854;
100 új költemény, Szeged, 1856;
Egy királyné, d., Pest, 1859;
Tóth Kálmán összes költeményei 1–2, Pest, 1860;
Kipfelhauser költeményei, Pest, 1861;
Bolond Miska költeményei, Pest, 1866;
Tóth Kálmán újabb költeményei, Pest, 1868;
Huszonöt év után, v., 1–2, Pest, 1872;
Irka-firkák, Elbeszélések, emlékjegyzetek, novellák, jellemvázlatok, 1877;
Tóth Kálmán összegyűjtött költeményei, Pest, 1878;
Tóth Kálmán összes költeményei, 1–2, bev. ENDRŐDI Sándor, 1902.