SZENTJÓBI SZABÓ László (Ottomány, 1767. június 22. – Kufstein, 1795. október 6.): költő, író, a magyar jakobinus szervezkedés tagja, Batsányi János legjobb barátja. A debreceni református kollégiumban tanult. A türelmi rendelet után állami tanítói és tanári állást vállalt Nagyváradon, tanári vizsgája után, 1789-től Nagybányán. Az egyházi reakció térhódításával állása azonban megszűnt, és nagy nehezen a helytartótanács alkalmazásába sikerült kerülnie. II. József halála után Pesten jogot hallgatott, 1794-ben a bihari főispán, Teleki Sámuel magántitkára lett. Martinovicsék mozgalmában való részvétele miatt 1794-ben halálra, majd kufsteini várfogságra ítélték. Fogsága első évében halt meg. Költészetében és fennmaradt prózai műveiben sok vonatkozásban a polgári haladás eszméjének hirdetője. Mint tudatos és gondos stiliszta Kármán József mellett az 1790-es évek magyar szépprózai stílusának legnagyobb művésze.

Művek
Szentjóbi Szabó László költeményes munkái, Pest, 1791;
Szentjóbi Szabó László költői munkái, kiad. TOLDY Ferenc, Pest, 1865;
Szentjóbi Szabó László költeményei, kiad. GÁLOS Rezső, 1911;
Mátyás király…, kiad. GYULAI Pál, 1882;
Szentjóbi Szabó László Ö. M., kiad. DEBRECZENI Attila, 1995.