SZEMERE Pál (Pécel, 1785. február 19. – Pécel, 1861. március 14.): költő, kritikus. 1808-ban ügyvédi oklevelet szerzett, de ügyvédi gyakorlatot nem folytatott, hanem péceli birtokán gazdálkodott. 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény egyik alapítója. 1818 – 29-ig Pest vármegye aljegyzője. Esztétikai cikkeket, kritikákat, bölcselkedő szonetteket, tanító költeményeket írt. Kazinczy Ferenc leghívebb tanítványa, Kölcsey Ferenc barátja. Horvát Istvánnal és Vitkovics Mihállyal a pesti triászt alkotta."A három író Kazinczy elveinek, ízlésirányának terjesztésére szövetkezett Pesten, híreket közvetítettek, intézték Kazinczy megbízásait (üzenetek átadását, könyvszerzést, kiadási ügyeket.)" Nyelvújító; sok szerencsés szóalkotása ma is él. Kölcseyvel együtt adta ki a nyelvújítás védelmében Felelet a Mondolatra néhai Bohógyi Gedeon úrnak c. híres vitairatát (Pest, 1815). Lefordította Körner Zrínyijét, ez az első magyar jambusokban írt színmű (1818). Megindította 1826-ban az Élet és Literatura c. folyóiratot, amelyet 1833-ban Muzarion néven folytatott. Ebben a munkatársak dolgozatainak bírálatát is kinyomatta. 1834 – 35-ben Bajza Aurorájának támadására hasonló c. lapot indított, de a megindult polémiában Bajza győzött. 1840-től a Kisfaludy Társaság tagja. A szabadságharc után csak esztétikai tanulmányokkal foglalkozott. Levelezését 36 kötetben a Ráday Könyvtár Szemere Tár elnevezésű gyűjteménye őrzi. ( pesti triász )

Művek
Alkalmi versdarabkák (Pozsony, 1802 – 04); 
Poétai zsengék (Pest, 1806); 
A párisi adós (vígjáték, Buda, 1841); 
Szemere Pál munkái (I – II., Szerk. Szvorényi József, Bp., 1890).