SZABÉDI László;(Sáromberke, 1907. május 7. – Kolozsvár, 1959. április 19.) erdélyi magyar költő, újságíró, műfordító, műkedvelő nyelvész. Iskoláit Zernesten kezdte 1913-ban, majd Kolozsvárott az unitárius kollégiumban folytatta. 1925-ben érettségizett, majd 1927-ig Strasbourgban, teológián tanult. 1945-ben Kolozsvárott doktorált filozófiából is. Egy ideig Aradon tisztviselőként dolgozott, majd Kolozsvárott lett színházi dramaturg. 1931–1938 között az Ellenzék belső munkatársa volt. 1939–1940 között letöltötte sorkatonai szolgálatának idejét, majd Báréban lett tanító. 1941-ben visszatért Kolozsvárra, ahol az egyetemi könyvtár alkalmazottjaként dolgozott. 1942-ben csatlakozott az helikoni közösséghez, és az ő kezdeményezésére indult a Termés c. folyóirat is. 1943-ban ott volt a balatonszárszói találkozón. 1943-ban Baumgarten-jutalmat kapott. 1944-ben bekapcsolódott az antifasiszta ellenállásba. A háború után egy ideig még Kolozsváron tanított, francia nyelvet. 1945 májusában a Romániai Magyar Írók Szövetsége alelnökké választotta. Ugyanebben az évben belépett a Román Kommunista Pártba, majd megnősült, Tompa László lányát, Tompa Margitot feleségül véve. 1945–1947 között Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt, közben a Népi Egység (1946 szeptembertől 1947 őszéig) és a Világosság munkatársaként dolgozott. 1947-ben visszatérve, esztétikát tanított a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen, valamint a Népi Egység c. napilap főszerkesztője volt. 1952–1956 között a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője volt. 1955-ben Román Népköztársaság Állami Díja elismerést kapott. 1958-ban megírta főművét, A magyar nyelv őstörténete. A finnugor és az indoeurópai nyelvek közös eredetének bizonyítékai címmel. A Bolyai egyetem beolvasztásakor tanúsított magatartása miatt a Securitate zaklatta, ezért a beolvasztás ellen való tiltakozásként 1959. április 18-án Szamosfalva határában a vonat elé vetette magát. Néhány héttel később az ő példáját követve lett öngyilkos Csendes Zoltán, a megszüntetett egyetem egykori rektorhelyettese is. Szabédi Lászlót a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.( Erdély )

Művek
Alkotó szegénység, versek, 1939;
Telehold, versek, műfordítások, 1944;
Sokan szólunk, versek, műfordítások, Kolozsvár, 1950;
A magyar ritmus formái, Bukarest, 1955;
Válogatott versek, Bukarest, 1955;
Rózsahullató fa, versek. és műfordítások, Kolozsvár, 1982.