SIMON István (Bazsi, 1926. szeptember 16. – Budapest, 1975. július 7.): költő, műfordító, szerkesztő. Gimnazistaként vitték katonának 1944 végén; az orosz hadifogságból 1947-ben jött haza. Népi, majd Eötvös-kollégistaként tanult a bp.-i bölcsészkaron, 1952-ben magyar–német szakos tanári oklevelet szerzett. 1952-től a Szabad Nép munkatársa. 1955–56-ban az Új Hang főszerkesztője, 1957-től a Kortárs rovatvezetője, 1964-től főszerkesztője volt. 1971-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1963-tól Veszprém m. országgyűlési képviselője. 1971-től az írószövetség titkára, 1974-től főtitkárhelyettese. József Attila-díjas (1952, 1954, 1967), Kossuth-díjas (1955), Graves-díjas (1975). A „fényes szelek” nemzedékével érkezett az irodalmi életbe. Pályanyitó versei a dunántúli szülőföldhöz, falujának paraszti-iparos életéhez kapcsolódnak; finom vonalakkal rajzolt portrék, idilli zsánerképek. Az 1956-i forradalom utáni időszak válságával együtt sűrűsödtek lírai önelszámolásai, a szembenézései saját magatartásával, teljesítményeivel. A 60–70-es években a korábbi spontán versfakadása visszafogottabbá vált. Az életképszerű jelenetezést fölváltotta a gondolati, filozofikus igényesség. Az elmúlás foglalkoztatta a szonettforma önként vállalt szorításában. Esszéiben és útirajzaiban társadalmi útjáról, fél világot járt tapasztalatairól számolt be. (A virágfa árnyékában, 1964; Forró égöv alatt, 1969; Gyalogútról a világba, 1970). Hasonló személyes „utazásnak” tekinthető a hazai literatúra történetét elemző és szemelgető könyve (A magyar irodalom, 1973). A rádiónak portrésorozatot készített kortársairól (Írószobák, 1976).

Művek
Egyre magasabban, versek, 1944;
Tanú vagyok, versek, 1950;
Hajnali lakodalmasok, versek, 1952;
Érlelő napok, versek, 1953;
Nem elég, versek, 1955;
Himnusz az értelemhez, versek, 1956;
Felhő és árnyéka, versek, 1956;
Pacsirtaszó, versek, 1958;
A Jangce vitorlái, versek, 1959;
Februári szivárvány, versek, 1959;
Almafák, versek, 1962;
Gyümölcsoltó, versek, 1964;
Szőlő és gesztenye, versek, 1966;
Verőfény, versek, 1968;
Örök körben, versek, 1973;
Rapszódia az időről, versek, 1975;
Gyönyörű terhem, versek, 1976;
Simon István válogatott versei, 1980;
Szemek emléke, versek, 1986.