Rákos Sándor 
Kálmánháza, 1921. november 25.  – Budapest, 1999. december 25.
költő, műfordító, esszéíró, kiadói szerkesztő.
Rákos Sándor Hiába
Rákos Sándor Őrangyal
Rákos Sándor Vak bújócska

RÁKOS Sándor (Kálmánháza, 1921. november 25.  – Budapest, 1999. december 25.) költő, műfordító, esszéíró, kiadói szerkesztő. Gimnáziumi tanulmányait Hajdúnánáson (1932–37), illetve Nyíregyházán (1937–1940) végezte. 1942-től 1944-ig a Közgazdasági Egyetem hallgatója volt. Első versei 1940-ben, a Szabolcsi Szemlében jelentek meg. 1944 decemberétől 1945 májusáig a Nyírségi Magyar Nép munkatársa volt. 1946 nyarán költözött Budapestre; a MOKÉP sajtóosztályán dolgozott 1949-ig. 1949-től 1951-ig munkahelye a Révai (majd Szépirodalmi) Könyvkiadó volt. 1951-től szabadfoglalkozású költő, műfordító, esszéíró. Első köteteit a tragikus, lázadó hangnem, az élet reménytelenségének, sőt abszurditásának kifejezése jellemezte. A túlélés egyetlen esélyének a szigetszerűen elképzelt saját világ megteremtését látta. Majd – legalábbis a köteteket tekintve – többéves hallgatás következett, s csak 1957-től publikálhatta több-kevesebb rendszerességgel vers-, műfordítás- és prózagyűjteményeit. A zsoltárok világában való otthonossága tette fogékonnyá a mítosz és az ősköltészet iránt. (Újhold)

Művei:
Az eb válaszol. Versek. Bp. 1949. Egyetemi Nyomda
Férfikor. Versek. Bp. 1952. Szépirodalmi
A tűz udvarában. Versek. Bp. 1957. Szépirodalmi
Szegények vonulása. Versek. Bp. 1959. Magvető
Gilgames. Ékírásos akkád eposzok. Műfordítás. Bp. 1960. Helikon
Fák, viharban. Válogatott versek 1939–1961. Bp. 1962. Szépirodalmi
Agyagtáblák üzenete. Ékírásos akkád líra. Műfordítások. Bp. 1963. Helikon
Táguló körök. Versek. Bp. 1965. Magvető
Kiáltásnyi csönd. Versek. Bp. 1969. Magvető
Hét zöld csillag. Gyermekversek. Bp. 1969. Móra
Meztelen arc. Versek. Bp. 1971. Magvető
Az emlék jelene. Versek. Bp. 1973. Magvető
Harc a madárral. Válogatott versek. Bp. 1980. Magvető
Ellenpontok. Versek. Békéscsaba. 1980. Békéscsabai Megyei Könyvtár
Társasmonológ. Versek. Bp. 1982. Szépirodalmi
A tűz kérlelése. Egybegyűjtött versek. Bp. 1984. Szépirodalmi
Gyíkpalota. Gyermekversek. Bp. 1984. Móra
A király és az űrutazó. Gyermekversek. Bp. 1984. Móra
Többedmagam. Versek. Bp. 1986. Magvető
Szólítások. Versek. Bp. 1986. Szépirodalmi
Csörte. Versek. Bp. 1991. Szépirodalmi
Senki úr Semmibe indul. Versek. Bp. 1995. Belvárosi
Rákos Sándor válogatott versei. Bp. 1998. Unikornis
Helyzetgyakorlat. Bp. 1999. Magvető
Kertkapun ha bekukkantasz. Bp. 1999. Littera Nova
A bárány lázadása. Bibliai témájú és istenkereső versek. Bp. 2001. Szent István Társulat