RADNÓTI Miklós; (Budapest, Lipótváros, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.): költő, műfordító. Budapesten tett kereskedelmi iskolai, majd gimnáziumi érettségit. Ezután barátaival együtt indította az 1928 című folyóiratot. 1929-től kezdve már csak Radnóti néven publikált (megváltoztatva vezetéknevét). Első verseit a Jóság című antológiában és többek között a Kortárs, a Nyugat, a Népszava, a Szocializmus, a Munkás Kórus, a Munka és a Valóság című folyóiratokban publikálta. 1930 tavaszán Budapesten jelent meg első kötete, a Pogány köszöntő, a Kortárs kiadásában. 1930 őszén beiratkozott a szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karára, magyar-francia szakra. Tanárai közül Zolnai Béla francia filológiát tanított, előadásai hívták fel Radnóti figyelmét az új francia lírára. Emellett különösen szerette országos hírű költő és tudós tanárát, Sík Sándort, aki újkori magyar irodalmat oktatott. Második verseskötetének az Újmódi pásztorok éneke (1931) verseinek több mint a fele Szegeden keletkezett. A kötetet azonban elkobozták, Radnótit pedig izgatás és vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték, ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. Szegeden 1930 őszén nyomban kapcsolódik az akkoriban kibontakozó értelmiségi mozgalomhoz, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tizenöt tagja közé lép. Radnóti lelkesen vett részt a fiatalok tevékenységében, ő is járta a falvakat, ismerkedett az alföldi parasztság gondjaival. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma kiadásában jelent meg Radnóti két verseskötete: a Lábadozó szél (1933) - amelynek egyik leghosszabb költeménye, az Ének a négerről, aki a városba ment önálló kötetként is napvilágot látott (1934) - és az Újhold (1935). 1935. augusztus 11-én házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival. Radnóti őt Fifinek becézte. Szerelmes verseit a Virágének című kötet tartalmazza. 1936-tól Budapesten élt, hiába volt tanári oklevele, katedrához mégsem jutott. Magánórák adásából, szerény tiszteletdíjakból tartotta fenn magát. Ebben az évben tette közzé a Nyugat a Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötetét. 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. 1938-ban újabb kötete jelent meg Meredek út címmel. 1940-ben adta ki Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról. Ezzel egy időben a Válogatott verseket, 1942-ben Naptár című rövid ciklusát jelentette meg. Zsidó származása miatt 1940. szeptember 5. és december 18. között munkaszolgálatos volt Szamosveresmarton. 1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden, majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgált. A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz. A fordítások javát az Orpheus nyomában (1943) című kötetben gyűjtötte össze. 1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett. A német Todt-szolgálatnak a szerbiai Bor közelében felállított táborába, Lager Heidenauba hurcolták; rézbányában és útépítésen dolgozott. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Erőltetett menetben nyugat felé hajtották a beteg, kimerült, elkínzott munkaszolgálatosokat. Radnótit a Győr megyei Abda község határában 21 társával együtt 1944. november 9-én agyonlőtték. Utolsó versei („bori notesz”) viharkabátjának zsebében a tömegsírba kerültek. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete Tajtékos ég címmel jelent meg a Révai kiadásában, 1946-ban. Az 1934 júliusától 1943 március közepéig vezetett Naplója nemcsak beszédes történelmi dokumentum, hanem teljes értékű irodalmi alkotás is. „...a jövendő évszázadokon keresztül az a poéta világít, aki, míg él, olyan evidensnek és jelentéktelennek látszik, mint a gyertyaláng: míg mellette állunk, szinte tudomásul se vesszük, öntudatlanul foglalatoskodunk és látunk az ő fényénél - csak később döbbenünk rá, hogy egy torony ablakából ragyog, messzire, síkságon át, hegyekig!”

Művek
Radnóti Miklós művei, szerk. RÉZ Pál, 1976;
Napló, szerk. RADNÓTI Miklósné, 1989.