KASSÁK Lajos (Érsekújvár, 1887. március 21. – Budapest, 1967. július 22.): költő, író, festő, szerkesztő. Apja, Kassák István gyógyszertári laboráns, anyja, Istenes Erzsébet mosónő volt. A gimnáziumból kimaradva lakatosinasnak adták, szakmát szerezve vasmunkásként dolgozott Győrben. 1904-ben Angyalföldre költözött. Gyári munkáját folytatta, de közben részt vett a szocialista mozgalomban és autodidaktaként művelődött. 1909-ben gyalogosan, csomagok és pénz nélküli vándormunkásként bejárta Nyugat-Európát, eljutott Párizsig. A munkásmozgalom és nyugat-európai útja hatására alakult ki avantgárd, művészeti forradalmat hirdető esztétikai felfogása. A Tett címmel 1915-ben folyóiratot alapított, az első avantgárd folyóiratot Magyarországon. Antimilitarista kiállása miatt a cenzúra betiltotta a lapot, de Kassák 1916-ban újabb folyóiratot indított Ma címmel. Bár 1919-ben az írói direktórium tagja volt, bírálta a diktatúra rendszerét és kultúrpolitikáját. Folyóiratát a tanácskormány júliusban betiltotta. A kommün bukása után letartóztatták, szabadulása után hajón Bécsbe szökött, ahol újraindította a hamarosan nemzetközi viszonylatban is jelentőssé váló Má Irodalmi és művészeti folyóiratot, amelyet 1916-25-ig szerkesztett és adott ki. Folyóiratai nevelték a magyar irodalom számos képviselőjét (Barta Sándor, Kahána Mózes, Komját Aladár, Lengyel József, Mácza János, Révai József). A képzőművészetben is szabad teret nyitott az ifjú művészek előtt (Bortnyik Sándor, Máttis-Teutsch János, Nemes Lampérth József, Uitz Béla). 1922-ben Németh Andorral 2x2 címmel újabb - rövid életű - folyóiratot alapított. Művészi módszereiben Kassák rövidebb-hosszabb ideig, kisebb vagy nagyobb mértékben az összes izmusba belekóstolt. A maga avantgárdváltozatát aktivizmusnak nevezte. Az aktivizmus nem jelentett művészeti programot; elsősorban a művész elkötelezettségét jelenti a társadalmi igazságosság, a tömegek felemelése, egy majdani jobb élet reménye mellett. Ily módon Kassák társadalmi-politikai alapállása mindig baloldali, a háború idején pedig pacifista volt; ugyanakkor semmilyen párthoz vagy politikai csoportosuláshoz köthető eszmének nem volt kritikátlan híve. 1926-ban visszatelepült Magyarországra, ezután jelenttette meg az avantgárd megújítására törekvő, rövid életű Dokumentum című folyóiratát, amelyet többek között Illyés Gyulával és Déry Tiborral szerkesztett. Ezt követte 1928-tól az 1938-ban betiltott Munka című folyóirat. A laphoz kötődő fiatal munkások, értelmiségiek számára szervezett önművelő kört, amelynek tagjait a fotó és a rajz felé irányította. 1935-től rendszeresen írt a Népszavába és a Szocializmusba. 1940-ben izgatásért kéthavi börtönbüntetést kapott. 1944-ben teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. 1945-ben Fodor Józseffel együtt szerkesztette az Új Időket. A Magyar Művészeti Tanács alelnöke lett, szerkesztette a Tanács Alkotás (1947-48) című folyóiratát és a Kortárs (1947-48) című folyóiratot. 1947-ben Baumgarten-díjat kapott. 1949-től belső száműzetésbe kényszerült, művei nem jelenhettek meg. 1956-tól térhetett vissza a művészeti életbe, az Írószövetség elnökségének tagjává választották. 1965-ben Kossuth-díjat kapott. 1967. július 22-én halt meg Budapesten.

Művek
Életsiratás 1912
Misilló királysága 1914 (megjelent: 1918-ban)
Eposz Wagner maszkjában 1915
Máglyák énekelnek 1922
A ló meghal, a madarak kirepülnek 1922
A tisztaság könyve 1926
Egy ember élete 1927-1935 (önéletrajzi mű)
Az út vége 1946
Mögötte áll az angyal 1948
Szegények rózsái 1949
Ahogyan elindultak 1949
Szénaboglya 1955
Boldogtalan testvérek 1957
Mélyáram 1960
Költemények, rajzok 1958
Szerelem, szerelem 1962
A tölgyfa levelei 1962
Vagyonom és fegyvertáram 1963
Mesterek köszöntése 1965
Üljük körül az asztalt 1968
Összes versei 1970
Az izmusok története 1982
Összegyűjtött műfordítások 1986