JUHÁSZ Gyula (Szeged, 1883. április 4.– Szeged, 1937. április 6.): költő. Élete nagy részét szülővárosában töltötte. Apai nagyapja asztalos; az anyai az utolsó szegedi gombkötőmester. Tanári pályára készült a budapesti egyetemen. Tanár volt Nagyváradon, Máramarosszigeten, Szakolcán, Léván és Makón, majd Szegeden hírlapíró lett. A Nagyváradon megjelent Holnap c. antológia költői közt szerepelt először miután versei már előkelő szépirodalmi lapokban megjelentek. Csöndes, halk hangú lírikus s a sóvárgás bánatoshangú költője, az emberi sorsot részvéttel szemléli, elmerül a vallás ünnepi hangulataiban, a benső szolidarítás érzésével szemléli a magyarság sorsának szimbólumait, szomorú szívvel gyönyörködik a magyar táj szépségeiben. A modern magyar líra egyik legrokonszenvesebb művelője. Tagja a PetőfiTársaságnak.

Művek
Versei, Szeged, 1907;
Új versek 1908–1914, Békéscsaba, 1914;
Késő szüret, versek, 1918;
Ez az én vérem, versek, Szeged, 1919;
Nefelejcs, versek, Nefelejcs, 1921;
Testamentom, versek, Szeged, 1925;
Hárfa, versek, 1929;
Fiatalok, még itt vagyok!, versek, Szeged, 1935;
Összegyűjött versek 1–2, s. a. r. PAKU Imre, Kecskemét, 1940, 1941;
Összegyűjött versek, 1943;
Összes művei kritikai kiadás, 1–9, 1963–81;
Összes költeményei, 1993. (Egyedül ez tartalmazza összes ismert versét.);
Egy vers, egy rajz, Juhász Gyula versei, László Anna rajzai, Szeged, 1998.