Huszár László
Sopron, 1952. május 23. 
költő, író, újságíró-szerkesztő, népművelő
Huszár László A reggelek folyondárjai 
Huszár László A gyáva
Huszár László Helyzetsong
Huszár László Ti tudjátok
Huszár László Figyelmeztetés
Huszár László Bizony mondom

HUSZÁR László (Sopron, 1952. május 23.) költő, író, újságíró-szerkesztő, népművelő. Iskoláit Sopronban végezte, itt érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, később a szombathelyi Berzsenyi D. Tanárképző Főiskola művelődésszervező szakos hallgatója volt. Írásait és verseit tizenhat éves korától közlik napilapok, hetilapok és folyóiratok. Megyei díjjal ismerték el az 1970-es években. A Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja ebben az időben. Számos antológiában, periodikában publikált és publikál. Új Déva vára című verses drámáját a soproni Civitas Pinceszínház mutatta be és játszotta, a társulatnak évekig írt kisebb-nagyobb szövegeket. Irodalmi munkássága elválaszthatatlan népművelői-közművelődési tevékenységétől. Egy ideig kultúrház igazgató volt Vas megyében, majd Sopronba visszatérve, a város felé is nyitott üzemi ifjúsági klubot vezetett. Ezután, mintegy egy évtizedre elhallgatott, mert egy - eleve bukásra ítélt - mezőgazdasági vállalkozásba kezdett.  A rendszerváltást követően lakóhelye, Sopron-Balf egykor gazdag kulturális életét szervezte újra, feleségével együtt, szívós munkával. Közreműködésükkel visszaszerezték és felújították a településrész kocsmaként használt művelődési házát, ami ma korszerű, működő kulturális intézmény. A kilencvenes évek elejétől ismét rendszeresen publikál. Kicsit megkésve, 1995-ben megjelent első önálló verseskötete is, mely meghozta a néhai Fodor András atyai barátságát. Az első kötetet saját és általa szerkesztett könyvek követték. Előkészületben novelláskötete, mely publicisztikáinak egy részét is tartalmazza és legújabb verseit bemutató kötete. Jelenleg is Sopronban (Sopron-Balfon) él, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. munkatársaként a balfi József Attila Művelődési Házat vezeti, helyi újságot ír és szerkeszt, valamint felelős szerkesztőként jegyzi Sopron-Balf honlapját.

Művek
Hangok a sötétből - versek 1995. (Patriot, Sopron)
Paradicsomi Semerre - versek 1998. (Patriot, Sopron)