GARAI Gábor (Budapest, 1929. január 27. – Budapest, 1987. szeptember 9.): költő, író, műfordító, kritikus, József Attila-díjas (1959, 1963, 1979), Kossuth-díjas (1965). Marconnay Tibor költő fia. Kezdetben a festészet és a prózairodalom érdekelte, később Ady költészete volt rá nagy hatással. 1948-ban érettségizett, s ekkor jelent meg Átutazó c. verse az Új Időkben. 1953-ig írt verseit Hajnali vallomás címmel rendezte később ciklusba. A Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdett tanulmányait megszakította. 1950-1958 között a MÁV-nál dolgozott mint pénzügyi tisztviselő és intéző. Két évig sorkatona volt, majd 1955-től levelező hallgató a bp.-i bölcsészkaron. Családi tragédia érte, amikor kisfia megbénult, esszékötete, az Eszköz és eszmélet (1965) ad hírt erről a küzdelmes időszakról. 1958-tól 1960-ig az Európa Könyvkiadó angol-német lektora, közben magyar szakos tanári diplomát szerzett, s 1960-tól 1964-ig versrovatvezető az Élet és Irodalom szerkesztőségében, 1968-1972 között főszerkesztő-h. 1964-68-ban az Írószövetség titkára, 1972-76-ban főtitkár-h., majd 1976-tól főtitkár. 1982-től haláláig a Látóhatár főszerkesztője volt. 1966-1980 között az MSZMP KB titkára. Költészetének első, közel egy évtizedet átfogó szakaszát a Zsúfolt napok (1956) és az Ének gyógyulásért (1958) c. kötetei reprezentálják. Közéleti lírája 1956-1957 között bontakozott ki a Legénybúcsú és különösen a Tűztánc ciklusban. A közöny és pusztulás képeit villantja fel szürrealisztikus, szimbolikus elemek ötvözésével. Költészetének új periódusát a Mediterrán ősz (1962), az Artisták (1964) és a Nyárvég (1965) c. válogatás mutatja az 1961 végén tett itáliai utazás élményével. 1964-65-re elérkezett költői világképe szintéziséhez a Költöző és a Hazám c. versével. Műfordításait 1966-ban Szabad kikötő címmel jelentette meg. Kitüntették SZOT-díjjal (1973), a Főváros Pro Arte aranyérmével (1970), Radnóti-díjjal (1981).

Verses művek
Kedd, versek, 1966;
Kis csodák, versek, 1968;
Anyaföld, versek, 1968;
Orpheusz átváltozásai, verses játék, 1970;
A lebegő Atlasz, dráma, 1975;
Ölelkezők (Moszkva és Budapest versekben és képekben, Gink Károly és Mihail Trahman fotóival), 1975;
Bizalom, versek, 1977;
A kék sziget, versek, 1979;
Indián nyár, versek, 1981;
Végtelen meg egy, versek, 1981;
Delfin és medúza, versek, 1982;
A tiszta zengés, versek, 1986.