Budapest, 1888. július 17. – Budapest, 1967. július 26.
író, költő, drámaíró, esztéta
|
|
|
Füst Milán Budapest, 1888. július 17. – Budapest, 1967. július 26. író, költő, drámaíró, esztéta |
 |
Füst Milán Cantus firmus |
FÜST Milán; (Budapest, 1888. július 17. – Budapest, 1967. július 26.): költő, író, drámaíró, esztéta. Baumgarten-díjas (1932, 1935, 1946), Kossuth-díjas (1948). 1912-ben a budapesti egyetemen jogi doktorátust szerzett, majd a budapesti felsőkereskedelmi iskolában tanított közgazdaságtant. 1908-ban megismerkedett Osvát Ernővel, ami életének, írói hivatásának döntő tényezője lett. Kettejük találkozását több ízben is megírta. 1908-ban jelent meg első írása a Nyugatban, a Peter Altenbergről szóló cikke. 1909-ben megjelentek első költeményei a Nyugatban. Barátságot kötött Karinthyval, Kosztolányival, Tóth Árpáddal, Nagy Zoltánnal, Somlyó Zoltánnal. Megjelent első verseskötete (Változtatnod nem lehet, Bp., 1914). Lírájára leginkább az ószövetségi zsoltárok hangja és Berzsenyi költészete hatott. Teljesen újszerű versformálása és kifejezésmódja alkalmat adott a konzervatív szemléletű kritikusoknak, hogy hevesen támadják, s laposnak, prózainak nevezzék. Egyik állandó szereplője lett az élclapok karikatúráinak. Tudatosan elzárkózott a világ eseményeitől, a költészetet szuverén birodalomnak vallotta, a kor eseményei mégsem hagyták érintetlenül. Első kötetének címadó költeménye az 1912-es "Vérvörös csütörtök" hatása alatt keletkezett. 1918-ban az őszirózsás forradalom idején megszervezte a szellemi munkások tanácsát - Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetsége - elnevezéssel, s a Vörösmarty Akadémia ügyésze lett. Naplójának első részletei Egy ember élete címmel a A Tanácsköztársaság idején az Új Időkben jelentek meg. A fehérterror alatt iskolájában fegyelmit indítottak ellene, visszahelyezték ugyan állásába, de ő ezután nyugdíjazását kérte (1920). Majd kitanulta a szűcsmesterséget. Megírta Advent (Bp., 1923) c., az üldöztetését tárgyaló regényét és a Nevetők (1920) c. kisregényét, melyben ugyancsak áttételes módon fejezte ki a fennálló világgal való meghasonlottságát. 1923-ban házasságot kötött volt tanítványával, Helfer Erzsébettel. A húszas évektől kezdve sokat utazott, bejárta Európa nagyobb városait. Egyre nagyobb érdeklődéssel és kísérletező kedvvel fordult a prózai műfajok felé. 1931-ben írta jelentős drámáját, a Negyedik Henrik királyt. 1935-ben kezdte írni A feleségem története (Bp., 1942) c. regényét, melyben a cselekmény külső burka a féltékenység drámája, valójában a kor elidegenített, magányos emberének tragédiáját ábrázolja. A II. világháború idején Bp. ostroma alatt bujkálni kényszerült. Nagy fáradsággal vezetett naplójának tekintélyes része megsemmisült. 1947-48-ban több mint 100 szabadegyetemi előadást tartott, ennek anyaga később Látomás és indulat a művészetben (Bp., 1948) c. jelent meg. 1948-ban a bp.-i egyetemen az esztétika magántanárává habilitálták, egy ideig a Képzőművészeti Főiskolán adott elő, bölcsészkari esztétika előadásait 1951-ben kezdte meg. Shakespeare-kollégiumokat is tartott, lefordította a Lear királyt, megírta Shakespeare-tanulmányát. 1949-1955 között egyetlen könyve sem jelent meg, az irodalmi életből kirekesztődött, éppúgy mint a harmincas években. Ezekben az években csak egyetemi előadásokat tartott. Közben 1953-ban megbetegedett, mozgásképtelenné vált. Összegyűjtött műveinek kiadása 1955-ben kezdődött meg. A II. világháború idején elpusztult naplójának gondolatfoszlányait két könyvben dolgozta fel Ez mind én voltam egykor. Feljegyzések az út mentén (Bp., 1957); Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve (Bp., 1958): Kortársi emlékezéseit és kritikáit Emlékezések és tanulmányok (Bp., 1956) c. adta közre. 1960-ban nyugdíjba vonult. Utolsó műve, a Szexuál-lélektani elmélkedések először a párizsi Magyar Műhelyben jelent meg 1970-ben. Súlyos betegen megérhette még Negyedik Henrik király c. drámájának nagy sikerű előadását, s összegyűjtött munkái folyamatos kiadását. Halála után 1976-ban jelent meg Naplójának 1904-től 1945-ig terjedő része Pók Lajos bevezetőjével. 1958-ban a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntették ki. Emlékére felesége költői jutalmat alapított, amelyet minden évben az Írószövetség két költőnek ítél oda. Művek |