Ferencz Győző 
Budapest, 1954. április 4. 
magyar költő, irodalomtörténész, műfordító
Ferencz Győző Miller, a zenetanár kiutasítja házából a minisztert
Ferencz Győző Csomagolás nélkül
Ferencz Győző A szélcsend iránya

FERENCZ Győző (Budapest, 1954. április 4.): költő, műfordító. Egyetemi tanulmányait az ELTE-BTK magyar– angol szakán végezte 1973–1978 között. 1982-ben bölcsészdoktori, 1997-ben PhD fokozatot szerzett, 2010-ben „habilitált doktor” címet szerzett az irodalomtudományok tudományágában. 1978–1982 között a Jedlik Ányos Gimnázium tanára volt. 1982–1985, illetve 1986–1993 között az Európa Könyvkiadóban dolgozott felelős szerkesztőként. 1985–1986-ban, majd 1993 óta az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézetének Anglisztika Tanszékén oktató, jelenleg docensi beosztásban. 2005 és 2009 között tanszékvezető volt. 1980-tól tagja, 1990–1993 között titkára volt a Magyar Tudományos Akadémia Verstani Munkabizottságának. 1988–1992 között a belgiumi Leuvenben megjelenő Phi című nemzetközi költészeti folyóirat magyarországi levelezője volt. 1989–1991 között az Újhold-Évkönyv, 1993–2000 között a Nagyvilág című folyóirat szerkesztőségének tagja volt. 1998–2009 között a Népszabadság című napilap kritikusa volt. 1980 óta a Magyar PEN Club tagja. 1988–2004 között a Magyar Írószövetség tagja volt. 1989-től tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Irodalmi Tagozatának. 2004-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, 2009 óta az Akadémia ügyvezető elnöke. 2008 óta a Szépírók Társaságának tagja. 1991-ben, illetve 1995–1996 között az egyesült államokbeli Oberlin College-ban (Ohio) Fulbright-ösztöndíjas volt. 1998–2002 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke, posztjáról 2011. április 20-án lemondott, mivel méltánytalannak tartotta, hogy az „ellen-akadémia”, a Magyar Művészeti Akadémia nevesítve bekerült az új Alkotmányba.

Művei 
Ha nem lenne semmi nyom (versek, 1981)
Omlásveszély (versek, 1989)
Két ív (versek, műfordítások, 1993)
Gyakorlati verstan – verstani gyakorlatok (tankönyv, 1994, második, javított kiadás: 1995)
Magamtól egyre messzebb (válogatott versek, 1997)
A költészet mechanikája (tanulmányok, 1997)
Hol a költészet mostanában? (esszék, 1999)
Alacsony ég alatt (összegyűjtött versek, 2000)
Radnóti Miklós élete és költészete (kritikai életrajz, 2005, második, bővített kiadás: 2009)
Szakadás (versek, 2010)