BARÓTI SZABÓ Dávid (Barót, 1739. április 10.–Virt, 1819. november 22.): költő, jezsuita, később világi pap és tanár. Udvarhelyen a Jézus társaságába lépett és újoncéveit Trencsénben kezdte; az első két próbaév kiállta után Székesfehérvárra küldetett, hol 1760-ban a gimnázium I. osztályának lett tanára; 1760-63-ig Nagyszombatban bölcseletet hallgatott; 1763-64-ben, Kolozsvárott,  majd Egerben a költészet tanára, s a tanulók vasárnapi hitszónoka volt s végre 1765-70-ig Kassán végzezte teológiai tanulmányait és pappá szenteltetett; 1770-71-ben a nagyváradi gimnáziumban a költészet- és szónoklattan tanára, s a rendház történetírója; Komáromba rendeltetett a szónoklat tanítására. 1777-ben Kassára neveztetett ki a felső osztályok tanítására, mely állásában 1799-ig maradt; ekkor magát nyugalmaztatván, irodalmi törekvéseinek jutalmául Ferencz királytól 600 forintnyi nyugdíjat húzott és egykori tanítványához, györkényi Pyber Benedekhez, régi barátja s pártfogója Pyber Ferencz, Komárommegye főjegyzője fiához költözött át Virtre s ott ünnepelve s tisztelve élte le vidám és folyton munkás öregsége utolsó húsz évét. Kortársai a klasszikus verselés apostolaként tisztelték. Kíváncsiságból kezdett írni, mert látni akarta, hogy magyarul vagy németül hangzik-e jobban a klasszikus metrum. Részben szerzetének föloszlatásán érzett keserűsége avatta poétává (Panaszos indulat). Versei konzervatív politikai nézeteket tükröznek: az ősi, harcos erényeket dicséri, a régi erkölcsök, szokások, öltözet megtartására int, s ezen az alapon védi a magyar nyelvet (A magyar huszárokhoz, A magyar ifjúsághoz, Köntös változtatásról) II. József halála után a nemesi-nemzeti mozgalom ihlette legismertebb allegorikus versét (Egy ledőlt diófához). A felvilágosodás és a francia forradalom fölforgató, erkölcsromboló hatását kárhoztatta (Felfordúlt világ, A megromlott erkölcsről) Mozgalmasság, emelkedettség, a jelenségek eleven megragadása, hangulati atomoszféra jellemzi leíró verseit (A Dunának nagy áradásáról, Virthez, A holdhoz) költői nyelvének merész inverziói klasszikus veretet, erőt adnak sorainak. Nagyobb epikus költeményében (A komáromi földindulásról) a leíró részletek sikerültebbek a mitológiai történeteknél. Kései verseiben kissé kesernyés humorral vall magáról (Soros jambus, A lanthoz) A prozódiai vitában szembenállt Rájnissal és Révaival, mert ők támadták Baróti Szabó Dávid elveit, költői nyelvét és inverzióit. Ennek ellenére kortársai között klasszikus triászként Rájnis József, Révai Miklós barátságára emlékezhetünk.  Baróti Szabó Dávid Ki nyertes a hang-mérséklésben? c. iratában fejtette ki nézeteit; később pedig javított verseinek stílusán, szórendjén. (Arany János szerint ez ártott költőiségüknek.) Írt pásztorjátékot és szomorújátékot (Daphnis, Zrínyi Szigetvárnál) grammatikai munkát (Ortographiai és grammatikai észrevételek). Kisded szótárában ritka régi és tájnyelvi szavakat gyűjtött össze hexameteres formában. Átültette Vaničre francia jezsuita gazdaságtanát (Paraszti majorság); Társ volt a kassai Magyar Museum kiadásában, melynek nyolc negyedében (1788-92.) számos versei közt mutatványokat adott Milton Elvesztett paradicsomából, Virgil első eklogáját, valamint egy alexandrinekben irt epistolát Bacsányihoz (II. 135-37.), melyet azonban munkái későbbi kiadásaiba föl nem vett. Több verse jelent meg a Magyar Hirmondóban (1781-1782, 1792-94.) (klasszikus triász)

Művek
Új mértékre vett külömb verseknek három könyvei, Kassa, 1777.
Baróti Szabó Dávid megjobbított s bővített költeményes munkáji, 1–3, Komárom, 1802.
A komáromi földindulásról, kiad. VARGA Imre, Pozsony–Bp., 1981.
Jer, magyar lantom, válogatott, kiad. ZALABAI Zsigmond, Dunaszerdahely, 1994.