Vajda Péter 
Magyar lelkület
Dinnyés József dalai
Ki van, kit a hon szép neve
    Szent lángra nem ragad,
Kinek keblében nékie
    Szent hűség nem lobog,
Ki elfelejti, hogy töle
    Van minden vagyona,
S az égben, ami istene,
    A földön az hona?

Ki van, ki áldozatra nem
    Kész, hogyha szól hona;
Ki érte bármikor, ha kell,
    Vért is nem ontana;
Ki félne szembeszállani
    Halál kaszájával,
Ki érte meg nem küzdene
    A sír rémárnyival?

Ki gyáva, éltet félteni,
    Hol vészben a haza?
Ki gyáva megszaladni, míg
    Vagyon bot és kasza?
A hősök vére elcsurog,
    De élnek hamvaik,
És a szabadság ünnepét
    Látják utódaik.

 Te, szent hazám, hű nemzetet
    Táplálsz bő kebeleden,
Ki hozzád mindig hű vala,
    Minden veszélyeken,
Ki földed vérrel öntözé
    Hűséges gazdagon,
Mívelt, védelmezett híven,
    Hosszú tíz századon.

S mit hős apáink adtanak,
    Meg fogjuk tartani,
E hon miénk lesz, amíg egy
    Magyar fog állani.
Mert éles a magyar vasa,
    És lelke mint acél,
Honát megóvni, védeni,
    Előtte drága cél.