Katonák jönnek, hajtó bömböl,
gyerek sikolt, fél az ökörtől.
Teherautó nyög, mint ősállat,
tetejében nők kiabálnak.

Valószínűtlen kép, káprázat,
kísértetek tán, s hazajárnak.
A jaj, népömlés: népvándorlás.
A kép azonos, csak a kor más.

S vajh, mi most s mi volt e nép bűne,
hogy e föld békén sose tűrte?
Jött rá tatár és földrengések,
vegyítő eszme, kétes érdek.

Országa széthullt s újraépül
a népség újra néppé csődült.
S a nyájként torlódó emlékekből
az emlékezet bégve feltört.

Az agyagban a régi formák
képződtek meg. S e folytonosság
most újra veszélyben: fut az ember,
széthull az összeállott rendszer.

De futhat innen ember, állat,
a formák immár készen állnak,
melyek szerint majd meg, szerkesztik,
ami csak szerkesztődött eddig.