Éjfél már elmúlt, sárgán fénylett 
A mutató, az óra zümmögött. 
A hűvös köd derengve egybeolvadt 
Imbolygó vállai fölött. 

A keskeny árkot gyorsan átugortam. 
A dobbanástól visszhangzott a táj, 
És fuldokolva hinni se mertem, 
Hogy mögöttem van minden ami fáj. 

De rámcsapott a múlt emléke, - ostor 
Ha állatra sújt - szörnyű félelem 
Hajtott tovább, mint apáimat egykor 
S a szabadság már ott futott velem.