Nem hozott békét az égi gyolcs.
Riadt lábnyomok tarkítják
A hó tépett leplét, akár egy szőttest;
Szirmahult kóró mind, nem virág.

A halódó fényben átsuhan a kerten
Egy röptében vadászó vércse.
A bodza csontkezén rőt halálnyom
A szabadság színe: egy vércsepp.

Lopakodik az este, dermed a táj,
Eljön az ideje hirtelen halálnak.
Egy démon közeleg a hegyek felől,
A dűlőutakon osonó árnyak.

Most kell a dac, a rejtező öröm.
Holnap is korábban ébred a fény.
Lobban a kiszebáb, tombol a tánc,
Malac visít a böllér késhegyén.

Ha tavasz lesz, lehet hogy hiába,
Nem hoz megváltást a kereszt.
Mint elbocsátott harcosát, az Úr
Obsitos hadába meneszt.