S. Benedek András 
Számadás aszály után
Dinnyés József dalai
A vén számadó rovott múltjába réved.
A harmadfű ménesek során hosszan elmatat,
sorra veszi a kövér gulyákat s a kotuban,
dagonyázó bivalyhadat.

A tulokcsordákat a tatár a Dunába verte,
a marhákat elcsapta pár portyázó kaszab.
Basta szekerén vitték a süldőt és ártányt,
halat s riadt rőtvadat.

A rackanyájat gubás rácok csapták el
s vitték mi volt, a hegyvidéki mócok.
A kozák hordák már a portákra törtek,
vitték a bort, kamrapolcot.

 Tiportak gyereklányt, féltett asszonyálmot,
börtön, kötél járt a rebbenő dacra,
s most egy népet hajtanak, mint egykor a tulkot
a strassbourgi piacra.

A vén gazda számot vett s berója a pálcán
egy ezredév végső számadását.
A rongy merániak, kánok ellen hitünk a kard.
Ő emeli védő pajzsát.

Lóra hát, jó kurucok, gyertek elő a kiirtott
ligetek rejtekéből, keljetek útra, talpasok.
Most kell győznünk, diadallal, hadd remegjen
a sakál faj: a hatalmasok!