Szegény legény
gazdag ringyót
mért szeretlek téged,
mért, ha egyszer kegyeidet
pénzért, rongyért méred?
Vérlázító, léha táncod
epekedve lestem,
más tépte le szoknyakorcod,
én csókkal hímeztem.
Pördülsz jobbra, fordulsz balra,
csábítón nevetsz ki,
a szenvedély elvakított,
s nem gyógyít meg senki.
Ha láthatnám, mivé lettem
kívülről és tisztán,
valószínű, hogy magamat
a földig leinnám.
Önsors rontó, csonka létem,
elfogadva végleg
nem lázadna álmom, hitem
ellened, se érted.
Valamikor férfi gőggel
mi mindent akartam,
de elhagyott a szerelem,
kit én el nem hagytam. |
Mennyi harcot
vívtam érted,
nem mondhatom mégse,
nem győz meg a déli harang
arról, hogy megérte.
Elkondult a messzi pusztán,
a pesti morajban,
én meg itt maradtam hoppon,
mint nyárson a kappan.
Mindenemet neked adtam,
most kolduslét tüze éget,
földre hullt a hazug lepel,
gúnyból szőtt erényed.
A csatában ezer sebem
éretted nyitottam,
de amikor megalázva
térdeltem a porban,
a sok senki most legyőzött,
elperdültél tőlem,
önsajnáló szegény magam
ezt máig sem értem.
A csimbókos valóságot
nincs kedvem belátni,
túlságosan is világos,
hogy átverhet bárki. |
Jaj, én szerencsétlen
flótás,
miért bízom abban,
végtére is megkönyörülsz,
s elfogadsz fogatlan.
Vonzalmamat viszonzod majd
titkon azt remélem,
s az őszintén lüktető vágy
elszívta a vérem.
Nem maradt már semmi bennem,
létem összeroppan,
minden tettem illúzió,
mit eltékozoltam.
Van és volt közt száz madárhad
zúg akár a téboly,
kerek erdőm, bomló egem
mint a higany, szétfolyt.
Szegény legény gazdag ringyót
mért szeretlek téged,
létem, hitem mért ha most is,
játékszernek véled? |
