Nagy Gábor
Régimódi imádság
                              midőn gyermeke született
Dinnyés József dalai
Most értem meg Istenemet,
Most bánom csak, ha eltemet
A fösvény akarat,
Teljesen élni éltemet.

Most értem meg, mire kedély,
Mit hány-vet a játszi szeszély,
Fölszítni csutorát.
Míg a körmömre ég az éj.

Most értem meg: nem értelem,
Miben izzik a lételem,
Szívemben kupolát
Nem hír emel, csak félelem!

Most értem meg: a templomot
Nem rontják le kufárkodók,
Mert csak a szív, a szív
Kapott jövendőt, tegnapot.

 S amit értek - nem is értek,
Nincs más erény, csak a vétek,
Amit a tudomány
Töklámpása ellen vétek:

Míg a fényét lerombolom,
A mellkasom kigombolom,
Amit Isten adott:
Úgy ölelem, úgy akarom.

Úgy ölelem, úgy fogadom,
Egy-életem - fogadalom,
Nem akarat, nem gőg:
Önfeledt, néma irgalom.

Hogyha majd végleg elbocsát
Az Úr, kiszolgált inasát,
Kegyébe ajánlom
Szívem örökkön ritmusát.

 Szívem örökkön ritmusa,
Szerelmem hajló ciprusa,
Kislányom, a csuda
Lészen ,jövendőm fundusa...

Most már értem Istenemet.
Szenvedéssel ha fenyeget,
Ha magához hívat is,
csak mint a kisdedeket:

Mert az élet nem értelem,
A hír-rang-vágy nem lételem,
Csak a gyermek, ki él,
Csak a gyermek: egy-életem!

Kispest, 2002. augusztus 29.