Ha elfogyott a regimentje,
mért nem megyünk mindnyájan el?
Nem lőlap közepe a kokárda,
csak a nemzet zászlaja
lett beletiporva a sárba.

Ez az ország lesz otthonunk.
Itt térünk nyugovóra,
e honban lesz egy nemzet
minden ember ideája, álma
beleforgatva a sárba.

Újra a hej, bunkócska, te drága
s a nemzetközivééé lesz az egész világ:
a Szózat, a Himnusz, a Nemzeti dal
jaja bolsevikok vasalt csizmatalpa alatt
beledöngölve a sárba.

Megint leköpdösték az orcád,
megszégyenitett Magyarország.
Garasos sátánok paktuma dönt le,
meghurcolt Mária-népe, erőszak
nélkül, papírral, tollal a sárba.

Megint egy nekrofil istenhozzád,
mi jutott neked, magyarország.
Bértollnokok s kibérelt lelkűek
ülnek fölötted állati tort,
meghemperegve a sárba.

Sehonnai bitangok kapcarongya,
szeplőtelen szajha, Magyarország!
Tetemcafattá alázott király,
leoláhozott Igazságos hazája,
Széchenyi lázálma, Magyarország!

(Orcádról soha le nem mossuk:
hazátlanok rontják le sorsod.
Mindenszentek arcba rugott hazája. –
esik eső, esik rája...)

Kispest, 2002. Április 7-8.