Nagy Gábor 
Intelem maradékainknak
Dinnyés József dalai
Ki félszázadot tengett rabkenyéren, 
Nem az ínséghez törődik hozzá, 
De rabtartóit szokja meg istennek 
Tisztelni korcs utódaiban is.

Nem aki leoldja rozsdás bilincsét, 
Gyűlölség annak jussa: de kinek 
Csizmáját csókolta mint szűkölő eb, 
A cella kulcsával ki ütleget

Mért fejére miért s miért nem: érte 
Rebeg az éjszakába hálaszót, 
őérette rajong, öleb: ficánkol
S pitizik és pórázért kuncsorog.

Mert a törvény: megeszik a narancsot 
S eldobják a héját, Mert a törvény 
Odakint is a zárka házirendje
S parancsot szeg, aki ellenszegül.

 Ki félezredet küzdött rabkenyéren, 
Az fényben, sikátor torkában is 
Látja a hullafoltokat az arcán
S látja álarc mögött is a rabtartó

Hiéna-mosolyát. Aki félezer 
Esztendőn álmodott egy ablakot 
Csupán a cellafalra, azt a fáklya -
S rivalda-fény undorral tölti el.

Mert a törvény nem sűrű cellarácsok 
Árnyéka, a törvény: emlékezet.
S utódaidban sem a te: nagy-, déd-, ük-
- S ősapád rabsorsa emlékezik.

Kispest, 2002. október 22.