Molnár Anna 
Áldás hava (júliusból-augusztusba)
Dinnyés József dalai

A balladában Molnár Anna nem lesz a nőcsábító áldozata Az elcsalt feleség, váratlan fordulattal visszatér szeretteihez, ez pedig ismeretlen a nyugat-európai népköltészetben. Számos archaikus, honfoglaláskori elemet is tartalmaz, amelyet a korabeli ábrázolások tanúsítanak (pl. fejbenézés). 
 
  „Jere velem Molnár Anna”
„Én nem megyek te katona
Jámbor uram az erdőbe
Kicsi fiam a bölcsőbe”

  Addig csalta a katona
Amíg útnak indította
Addig mentek mendegéltek
Míg egy bokros fához értek

„Nyugodjunk meg Molnár Anna
Üljünk le az árnyékába
Nézz egy kicsit a fejembe
Hogy aludjam az öledbe”

   A nézésnek a képébe
Molnár Anna feltekinte
Bokros fának tetejibe
Kilenc lejány felakasztva

  Kilenc lejány felakasztva
A tizedik őlesz még ma
Eszébe jut a kis fia
Jámbor ura kicsi fia

  A szeméből könny erede
Egy csepp könnye lecseppene
A katona orcájára
S megébredt a jó katona

Mért sírsz magad Molnár Anna
„Én nem sírok te katona
Bokros fának hull harmatja
Abból cseppen az orcádra” 
 

   „Hogy eshetik harmat mostan
Mikor éppen álló dél van”
Mondá neki a katona
„Hágjál fel Anna a fára”

  „Én nem tudok fára hágni
Mutasd meg aztán felhágok”
Elindult a jó katona
Visszaesett fényes kardja

  Molnár Anna felragadja
Ütni-vágni kezdett rája
„Hadd meg Anna életemet
Neked adom a kincsemet”

 „Nem kell nekem a te kincsed
Kell nekem a piros véred”
A katonát összevágta
Felöltözött gúnyájába

  Visszaindult a házába
Hát mit lát a kapujába
Az udvaron jámbor ura
Hallja bent sír kicsi fia

  „Hallod e te jámbor gazda
Adjál szállást éjszakára”
„Én jó szívvel te katona
De úgy sír a kicsi fiam”

  „Az semmi te jámbor gazda
Szoktam én a gyermeksírást”
„Noha szoktad jó katona
Kerülj beljebb a házamba” 

 „Hallod-e te jámbor gazda
Messze van-e a korcsoma
Ha van jó bor a faluba
Hozz egy kupát kóstolóba”

  Elindult a jámbor gazda
Hát aluszik kicsi fia
„Még a kicsike is tudja
Idegen van a házamban”

  Inni kezdték a borukat
Mondogatják panaszukat
Azt mondja a jó katona
„Hallod-e te jámbor gazda

  Feleséged visszajönne
Megszidnád-e megvernéd-e
Megszidnád-e megvernéd-e
Vagy éltjébe felvetnéd-e”

„Megse szidnám megse ver-ném
Még éltjébe fel se vetném
De én tudom nem jön vissza
Többet meg se látom soha”

  Felállott a jó katona
Bémene a kamarába
Felöltözött gúnyájába
Hogy rátalált gazdájára

  Megölelte jámbor urát
Ölébe vette kisfiát
Megszoptatta elringatta
Karjai közt elaltatta

Magyarcsügés (Gyimesvölgye) 1962. Kallós, 1970.
A ballada természeti képe 

A nyár derekához érve mindenki kíváncsian várja a termőre forduló természet ajándékait. A termés rejtőzködik. A jó gazda felkészül a meglepetésekre.