Fényt iszik az, ki fényre szomjas,
lelkét csordultig teletölti -
aki ily itallal oltja szomját,
tán nem is lehet azt megölni,

mert oly szabad, oly sérthetetlen,
mint az égbe surrogó madár:
messze néz, arra nem figyelhet,
hogy körül mily tivornya áll,

hogy mily szeszekkel, szédülettel
hajtják a népet ronda táncba:
biz összezúzzák ki nem táncol
és belerokkan, aki járja.

De felkél a nap újra reggel,
rácsokat olvaszt ragyogása.
A kínt, a kínt rejtsd el mélyre,
egyetlen hóhér meg ne lássa.

Hát ne sziszegj, ha körmöd tépik,
akkor se szólj, ha megölnek…
Lelked csordultig tele fénnyel,
s ez elég lesz túlélni őket.