Nem hárít már vihart, esőt,
a széltől is védem őt,
s nem ő engem; mert jól tudom:
vele együtt én is bukom.

Addig él egyéniségem,
amíg őt megtartom épen,
s gazdamód otthon fogadom,
ki bekopog az ablakomon.

Aztán? Marad belőlem, no lám,
ha eljő végső éjszakám?
Behullt tető, halomnyi lom,
temetőben új sírhalom.

(1976-77)