S mert téged is kohóba vetnek,
s a tűz mert mar és összeéget,
s eszköze vagy egy zord Istennek:
emberbajtársnak tartlak téged.

Az én sorsom is fájó, dőre;
ha fölizzom, pöröllyel vernek,
így leszek csikorgó küllője 
vérpadra vivő szekereknek.

S hogy véres pénzért hited adod?
Mihaszna vagy csak; nem bánt senki. 
Csak homlokod túl szűkreszabott
a mások sorsát elviselni.

Én köszönnék... s tán elűzné a 
sok meleg száj a metsző fagyot,
csak ismernéd el néha-néha
a puszta tényt, hogy: ember vagyok.