Dusa Lajos 
A meghasonlás balladája
Dinnyés József dalai
A szerkezet oly egyszerű:
fölemel, borít, összenyom.
A böhöm, bűzös lótetű
minden szeméthez ért nagyon.
Célgép. Így hát nem közvagyon,
haszna magánzsebeknek jár;
s a szemetes fara mögött
mint egy szükséges bérmajom
ugrál a volt tornatanár.

A formát, e szabvány kukát
ez a vers hűen mímeli.
Líra nincs benne. Akkor hát
nézzük csak, mivel van teli?
Megannyi munkanélküli
kar, izom, velő. Visszafáj
ami egész, de most fölös…
S a szemeteskocsi mögött
ugrál a volt tornatanár.

A züllés szégyenét a rend
megzabolázná. Ellenünk
szigort emel, nem távlatot,
Isten tudja, mi lesz velünk.
De lengnek törkölypárlatok,
lincselhetnek az állatok,
s ki magát védné – vadszamár.
Még minden remény csak dereng,
s vért izzad a tornatanár.

 A lét, a méltó emberi
hazáján keresné honát.
A kitántorgás jut neki,
édesebbek a mostohák.
Ó, bár lennénk német gyarmat!
E célért már semmi sem fáj.
Be nem csapunk mi senkit rútul,
a kultúr nálunk infrastruktúr,
itt a szemetes is tanár.

A pancser itt magam lennék:
poszt-rebellis, ex-lázadó.
Fenével is fenét ennék,
glóriám kutyának való.
Betelt álmom, lám, mivé lett?
Szégyen mar, a kín rám talál.
A szemetes velem halad,
a kapaszkodón két alak:
egy majom s egy tornatanár.