Menj új hazába
hát, bolond,
szegényke, kósza hű barát!
Lesd ott is úgy a szél szavát,
hogy havas éj honvágyat ont...
Legyen veled a bánatom,
amelyet béke s dal kísér,
s amit nem adnék semmiér',
bár egy-egy este fáj nagyon.
Legyen körötted csönd, a szent,
mit - akár tetszik, akár nem -
mindig magammal kell vinnem,
s mely börtönt s küldetést jelent.
E mosoly ajkadon legyen,
alázatos és avatott:
sok félszeg, hangos mondatod
kér elnézést, míg elmegyen.
Ezüstté dérfogta fejed
tisztuljon; lázas rút sebed
aranystigmává, mert lehet,
hogy ez lesz végső ünneped. |
Veled legyen
az utazók
gyógyító társa, Ráfael,
s olcsó honvágyad' váltsa fel
a nagy Szomjjal, amelyre szót
oly rég kutatsz, oly rég nem tudsz
Igaznak leljed ott, hol jársz,
a vén sejtelmed, hogy a gyász:
öröm, s csak az szabad, ki túsz...
Csak az közel, ki messzi ment.
Csak az szeret, ki semmi lesz,
csak az talál, ki nem keres,
s boldog, ki hal, mint régi szent...
Menj új hazába hát bolond,
szegényke, kósza-kúsza vágy!
Lesd ott is úgy a szél szavát,
hogy szép örök honvágyat ont!... |
