sötét éjszakára váltom
hosszú fekete kabátom
amit levehetnék kivetne
poros pókháló ereszt be

ugyanaz a régi konyha
csak a tűzhely nincs begyujtva
csak valami ősi füstszag
kínkeserves múltja izgat

míg egy fehér öregasszonyt
magának beszélni hallok
ráhajol a fazekára
mint az árnyék gyászruhája

talán azért olyan gőgös
mert nincs köze az időhöz
az a gyönge villanykörte
nem elég hogy földerítse

anyám! unokámat hoztam
itt lüktet a bal karomban
el kell mennem nemsokára
hol találok az apámra?

csak nem ő lakik mint szolga
szalmán rongyos istállóban
szélsőnél még szélsőbb házban
elmúlása odujában?

mondd meg anyám! de nem mondja
mitől vagyunk elátkozva
belehajol fazekába
ne is lássa amit látna

van is attól félni való
magától nyílik az ajtó
se nem zsandár se nem rabló
inkább mihozzánk hasonló