Ágh István 
Burgenlandi vándorének
Dinnyés József dalai
Pityer-szertől autóbánon
idegen Németújvárig
rövid az út, mégis mintha
ezer év múlna odáig,
pecsétet rá! olyan könnyen
felejthető, ami nincsen,
pedig állandónak látszik.

Vén pityer, búbos pacsirta
gyalogol át a határon,
nem akad már lócitromra
sem, hogy zabszemet találjon,
én meg szegény fajtám végét
pityergem, halvány emlékét
sem tartja itt senki számon.

Fraknó egyből Forchtenstein lett,
Németújvár Güssinggé vált,
Lockenhausban nem értik,
milyen nyelven mondok Lékát,
fölül tündér mesekönyvi
képben tessék gyönyörködni,
tudja kandúr, mi miért más.

 S a kitömött krokodílus
kapu boltjára akasztva,
farkával az önemésztő
mérgek konyháját mutatja,
hány sült ökör, mennyi lépes
méz kell, hogy egy nemzetséget
elveszítsen pompa, szablya?

Csupán a menny változatlan,
nem valóság, nem is látszat,
kitűzik a vártornyok a
felhőket, bár tovaszállnak,
az ész hiába akarja
örökbe, csak bámulatra
kapja vissza, amit láthat.