Rövid az éjjel, mintha éppen kezdeném,
 ábrás zugában zsebmetszőként jár
a szél,
 álarca füst, a körme éle kőkemény,
 mintha csak ez a pince volna otthona.
 Gyerünk haza!
Megtudtam ezt is, akartam valamikor,
 most mint a ringyó ringat áramán
a bor,
 nevetésemtől nyíló fogsorom, vigyor,
 vagy a halottak mennybe szálló
mosolya?
 Vég-hahota!
 De így csak akkor fogalmazhatok,
ha már
 az eső reggel otthonomban rám talál,
 lombsátor züllik, mint elázott
ruhatár,
 plattyog az utca. Gyerünk vissza
amoda
 a búcsúba! 
 Vese hasítja kétfelé a derekat, 
 máj zuborog és emlő, here leszakad,
 mit érez ebből, mikor viharban
az agy?
 még a pofon se fáj, csak másnapi
nyoma.
 Gyerünk haza!
 Hajnalban nyit a Bosnyák-téri nagypiac,
 Kiss néni süti legjobban az oldalast,
 jönnek és mondják, ki vagy, mi
vagy, mit akarsz?
 Befeküdnék egy halom rózsakrumpliba.
 Megváltana.  |