Rövid az éjjel, mintha éppen kezdeném,
ábrás zugában zsebmetszőként jár
a szél,
álarca füst, a körme éle kőkemény,
mintha csak ez a pince volna otthona.
Gyerünk haza!
Megtudtam ezt is, akartam valamikor,
most mint a ringyó ringat áramán
a bor,
nevetésemtől nyíló fogsorom, vigyor,
vagy a halottak mennybe szálló
mosolya?
Vég-hahota!
De így csak akkor fogalmazhatok,
ha már
az eső reggel otthonomban rám talál,
lombsátor züllik, mint elázott
ruhatár,
plattyog az utca. Gyerünk vissza
amoda
a búcsúba!
Vese hasítja kétfelé a derekat,
máj zuborog és emlő, here leszakad,
mit érez ebből, mikor viharban
az agy?
még a pofon se fáj, csak másnapi
nyoma.
Gyerünk haza!
Hajnalban nyit a Bosnyák-téri nagypiac,
Kiss néni süti legjobban az oldalast,
jönnek és mondják, ki vagy, mi
vagy, mit akarsz?
Befeküdnék egy halom rózsakrumpliba.
Megváltana. |