| Azok az idők, amikor
barátaimmal kerestem a megfelelő hangot, a hozzá illő szót, régen volt.
Negyven évvel ezelőtt kezdődött, amikor elhatároztam, hogy magyarul kell,
magyaroknak énekelni. Amikor Szegedről egyszemélyes zenekarommal világgá
mentem, még nem gondoltam, hogy útközben minden megváltozik. Hazánk mindennapjait
énekeltem el, a mindennap látott eseményeket foglaltam dalba.
A velem egyidőben muzsikáló pop- és rockzenészek eleinte nem értették, hogy mit csinálok. Az együttesek az első sikeres évek után rájöttek, hogy nem szabad elmenni a látott-hallott bajok mellett. Dalaikban megénekelték a kortársaik, hallgatóik, rajongóik elégedetlenségét, ahogy én már akkor évek óta. Egyre több zenekar hívott előzenekarnak. Jó volt „cinkosnak” lenni. Nagy kalandnak éreztük a hatalom mögé bújt bürokraták kicsinyességét, a kishitűek gyávaságát, a politikai gyávaság makacsságát elénekelni, a műveletlenség okairól kendőzetlenül beszélni. Mint mondtam, útközben minden megváltozott. Gyermekkoromban rászoktam az olvasásra. Éreztem a versek igazát, ezért dallamokkal díszítettem fel azokat a műveket, amelyeknek tartalma közel állt szívemhez. Ezért útközben megkerestem a költőket és megzenésített verseiket megmutattam nekik. Bátorítottak. Felhívták figyelmem újabb és újabb versekre és költőtársaik címeit adták meg: keressem őket is, mert minden kimondott szép szóra szükség van! “Lakjátok meg a Hazát, mert ellakják előlünk” – figyelmeztetett Ratkó József Nagykállóban. Eddigi életem útközben
történt. A találkozások élete az enyém. Az énekelt verset egyre többen
megszerették. Az előadások után kiváló, tanult, érzékeny emberek beszélgettek
velem. Életművek betiltott alkotásait, részleteit mutatták meg ezek az
emberek. Az olvasók elől eltitkolt, elrejtett értékek felmutatásával kezdődött
minden. A kortárs költők versei után mestereik, költőelődök műveinek megzenésítésével
folytattam. A versekből merített erő, a szép szavak tiszta forrása segíti
azóta is munkámat.
A népballadák, zsoltárok,
ötszáz év költeményei nem hagynak pihenni. Nagyon szeretném a magyar költészet
elmúlt 500 évéből idézni azokat a költőket, akiknek versei megráztak és
életben tartották hazaszeretetem, érzelmeimet nem hagyták elfakulni és
szókincsem gyarapították, kifejezőkészségem erősítették. Az elmúlt 3 évben
alapítottam egy Szabadiskolát. A Szabadiskola a Szabadművelődés egyik formája.
Nem életkorhoz kötött, nem ad diplomát, nem ad osztályzatot, hanem olyan
társas művelődési lehetőség, amely személyiségformáló azáltal, hogy olyan
ismereteket ad, melyek a résztvevőket segíti eligazodni a művelődés világában.
Dallamos, verses előadássorozatot hirdettem azok részére, akik szeretnék megismerni a régi magyar balladákat, a zsoltáros anyanyelvet, az elmúlt ötszáz év irodalmi irányzatait, vonulatok költőit határon kívül és belül. Az elmúlt évben hét település emberei hallgatták meg előadássorozatomat. Az idén több, mint egy tucat település fogadott be. Hatvan-hetven hallgató tíz-tíz alkalommal tizennégy településen hallgathatja meg, azaz közel ezer hallgató „ismételheti” át az egyszer már tanult, vagy hiányosan megismert magyar történelmet, régi- és kortárs irodalmat, korabeli zenét. Eddig faluról-falura, városról-városra kerestem meg az embereket. Népművelők, klubvezetők hívtak településeik közönsége elé. Egy éve megfordult a helyzet. Ma a tanítás, a három tantárgy – irodalom, történelem, zene – egyesítésével próbálom az emberek figyelmét felhívni a közös kincsre: nemzeti múltunk értékeinek őrzésére buzdítani. Ez az én mai elfoglatságom,
átadni a tudást, amit elődeinktől örököltem. Aki szeretné megismerni a
szabadiskola tartalmát, keresse honlapomon a leírást, vagy az előadásokat
az ország minden pontján. Szívesen fogadok mindenkit, ja és született azóta
négy unokám.
|