A velem egyidőben muzsikáló pop- és rockzenészek eleinte nem értették, hogy mit csinálok. Az együttesek az első sikeres évek után rájöttek, hogy nem szabad elmenni a látott-hallott bajok mellett. Dalaikban megénekelték a kortársaik, hallgatóik, rajongóik elégedetlenségét, ahogy én már akkor évek óta. Egyre több zenekar hívott előzenekarnak. Jó volt „cinkosnak” lenni. Nagy kalandnak éreztük a hatalom mögé bújt bürokraták kicsinyességét, a kishitűek gyávaságát, a politikai gyávaság makacsságát elénekelni, a műveletlenség okairól kendőzetlenül beszélni. 

Mint mondtam, útközben minden megváltozott. Gyermekkoromban rászoktam az olvasásra. Éreztem a versek igazát, ezért dallamokkal díszítettem fel azokat a műveket, amelyeknek tartalma közel állt szívemhez. Ezért útközben megkerestem a költőket és megzenésített verseiket megmutattam nekik. Bátorítottak. Felhívták figyelmem újabb és újabb versekre és költőtársaik címeit adták meg: keressem őket is, mert minden kimondott szép szóra szükség van! “Lakjátok meg a Hazát, mert ellakják előlünk” – figyelmeztetett Ratkó József Nagykállóban. 

Eddigi életem útközben történt. A találkozások élete az enyém. Az énekelt verset egyre többen megszerették. Az előadások után kiváló, tanult, érzékeny emberek beszélgettek velem. Életművek betiltott alkotásait, részleteit mutatták meg ezek az emberek. Az olvasók elől eltitkolt, elrejtett értékek felmutatásával kezdődött minden. A kortárs költők versei után mestereik, költőelődök műveinek megzenésítésével folytattam. A versekből merített erő, a szép szavak tiszta forrása segíti azóta is munkámat. 
Ma már közel 300 tagú zenekarban muzsikálok. Ismeretlen szerzőkkel, nagyon híres költőkkel és a feledés jótékony homályában meghúzódó szerzőtársakkal „zenélek” együtt. „Dinnyés Jóska, a költők énekese”, mondta Bella István Kossuth-díjas költő egy karácsonyi összejövetelen. 

A népballadák, zsoltárok, ötszáz év költeményei nem hagynak pihenni. Nagyon szeretném a magyar költészet elmúlt 500 évéből idézni azokat a költőket, akiknek versei megráztak és életben tartották hazaszeretetem, érzelmeimet nem hagyták elfakulni és szókincsem gyarapították, kifejezőkészségem erősítették. Az elmúlt 3 évben alapítottam egy Szabadiskolát. A Szabadiskola a Szabadművelődés egyik formája. Nem életkorhoz kötött, nem ad diplomát, nem ad osztályzatot, hanem olyan társas művelődési lehetőség, amely személyiségformáló azáltal, hogy olyan ismereteket ad, melyek a résztvevőket segíti eligazodni a művelődés világában. 
Segíti az önálló érdeklődésnek megfelelő ismeretek megszerzését. Célja olyan személyiségformálás, amely embert nevel, mégpedig olyat, aki az élet nagy kérdéseiben tájékozott, öntudatos, eleven kultúréletet él, politikailag iskolázott és annak alakításában részt vehet. 

Dallamos, verses előadássorozatot hirdettem azok részére, akik szeretnék megismerni a régi magyar balladákat, a zsoltáros anyanyelvet, az elmúlt ötszáz év irodalmi irányzatait, vonulatok költőit határon kívül és belül. 

Az elmúlt évben hét település emberei hallgatták meg előadássorozatomat. Az idén több, mint egy tucat település fogadott be. Hatvan-hetven hallgató tíz-tíz alkalommal tizennégy településen hallgathatja meg, azaz közel ezer hallgató „ismételheti” át az egyszer már tanult, vagy hiányosan megismert magyar történelmet, régi- és kortárs irodalmat, korabeli zenét. 

Eddig faluról-falura, városról-városra kerestem meg az embereket. Népművelők, klubvezetők hívtak településeik közönsége elé. Egy éve megfordult a helyzet. Ma a tanítás, a három tantárgy – irodalom, történelem, zene – egyesítésével próbálom az emberek figyelmét felhívni a közös kincsre: nemzeti múltunk értékeinek őrzésére buzdítani.

Ez az én mai elfoglatságom, átadni a tudást, amit elődeinktől örököltem. Aki szeretné megismerni a szabadiskola tartalmát, keresse honlapomon a leírást, vagy az előadásokat az ország minden pontján. Szívesen fogadok mindenkit, ja és született azóta négy unokám.
(http://dinnyes.com)