SZÉP Ernő (Huszt, 1884. június 30. – Budapest, 1953. október 2.): költő, író. Édesapja tanító volt a hajdúszoboszlói izraelita iskolában, édesanyja varrónő. Gyermekkorában szüleivel Debrecenbe költöztek. Iskolai tanulmányai során tette meg első írói lépéseit. 1902-ben jelent meg első verseskötete. Iskolai tanulmányai végeztével Budapestre költözött és újságíróként helyezkedett el (1903). Tizenkilenc éves korában hírlapíró lett. A Nyugat költői közt tűnt fel verseivel. A századforduló kapitalista társadalmától és a politikai élettől menekülve a gyermekkor emlékvilágában keresett magának szigetet. A nagyváros tülekedését a felnőttek közé tévedt gyermek csodálkozásával nézte, és bölcsen értetlenkedő kérdésekkel s enyhe fintorokkal gúnyolta ki. Ezzel is a szegények, az elesettek, a kisemberek érzelmeit akarta kifejezni. Naiv kifejezésformái, finom költői nyelve bizonyos jellemző pestiességgel párosul. Kabaréjelenetei és színművei széles körben népszerűek voltak. 1948 után szegénységben élt; a Petőfi Társaság tagjai közé választotta. Jó kapcsolatban volt Ady Endrével. Holttestét a Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra; sírkövén a „de gyönyörű, de boldog ünnepre voltam híva” felirat áll.

Művek
Hortobágy [1930];
Összes költeményei [1938];
Úrinóta, versek, [1940];
Add a kezed, versek, 1958;
De kár…, versek, karcolatok, 1978;
Válogatott versei, 1978;
Első csokor, , hasonmás kiadás, Mezőtúr, 1985;
Hét szín, válogatott versek, 1989;