SAJÓ Sándor (Ipolyság, 1868. november 12. – Budapest, 1933. február 1.): költő, drámaíró. 1895-ben a budapesti egyetemen magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett. Már 1891-től vidéken, 1903-tól Budapesten tanított. 1917–1930 között igazgató, 1921-től tankerületi főigazgató. 1917-től a Kisfaludy Társaság, 1932-től az MTA levelező tagja. Korai versein Vörösmarty, Petőfi és Arany hatása érződik. A szerelem, a szülői szeretet mellett legtöbb versének témája a hazafias érzés. Az 1. világháború. előtt gyakran osztrákellenes hangot ütött meg. 1914-től háborúra uszító, 1919 után irredenta verseket írt. Drámái kéziratban maradtak a Zrínyi György házassága c. kivételével (1907), melyet 1903-ban az MTA Teleki-díjjal jutalmazott, és 1907-ben a Nemzeti Színház bemutatott.

Művek
Három év alatt, versek, Selmecbánya, 1886;
Fiatal szívvel, versek, 1898;
Útközben, versek, 1904;
Gordonka, versek, 1910;
Tegnaptól holnapig, versek, 1920;
Magyar versek, 1922;
Muzsikaszó, versek, 1925;
Gyertyaláng, versek, 1930;
Válogatott költeményei, szerk. BARTHA József, 1937