SAÁRY Éva (Balatonkenese, 1929. november 28.) költő, újságíró, festő, fényképész. A budapesti Tudományegyetemen geológus diplomát, a Fényképész Szakiskolán mesterlevelet szerzett. Egy magániskolában képzőművészetet tanult. Előbb Nagylengyelen, a MASZOLAJ kutatótelepén, majd a Pestvidéki Ásványbánya Vállalatnál dolgozott geológusként. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Először Svájcban, majd Franciaországban élt. 1957–59-ben az afrikai Gabonban olajkutató geológus volt. 1960-ban családi okokból visszatért Európába és Luganóban telepedett le. Szabad újságíróként, festő- és fotóművészként dolgozik. Több nyugati magyar folyóirat és lap állandó munkatársa. Versei és prózai írásai jelentek meg a többi között az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, a Szivárványban, a Nemzetőrben, az Új Világban, a kanadai Magyarságban. 1976 óta a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör elnöke és a luganói tanulmányi napok szervezője. 1978 óta a SMIKK tizenkét tanulmánykötetét szerkesztette, köztük a Magyar Mérleg és a Gesta Hungarorum három-három kötetét. Képeiből és fotóiból 1965 óta több kiállítást rendezett Európában és Amerikában.

Művek 
Átható csend (versek, Lugano 1973); 
Érdekes emberek, Nyugati magyar portrék (Vadnay Zsuzsával, Zürich 1981); 
Százféle szerelem (versek, 1984); 
Hol volt, hol nem volt... (elb. karc. rip. München 1985); 
Silence profond (versek franciául, Cayey, Puerto Rico 1986); 
Lugánói tavasz (versek, Lugano 1987); 
Káprázatok (versek, 1987); 
Tüzes tarló (versek, 1988).
Sírjunk vagy nevessünk?, Múlt és jelen fonákságok, 1991.